2012. február 29., szerda

Diós-almás süti citromos mascarponekrémmel

Na eddig tartott a Bébé előtti tartalékok felélése. Pontosan 15 napig tartott a sütésmentes széria. Bébé születése előtt 36 órával még sütöttem egy epres cheesecake brownie-t, melynek maradványait aztán ki kellett dobnom (pedig tudom, hogy "egyesek" ölni tudnának néhány kockáért:), amikor hazajöttem a kórházból, de ki hibáztatná a brownie-ról elfeledkező büszke apukát és a szüleimet, hogy inkább a pezsgőt kortyolgatták azokban a napokban, nem a brownie-t majszolták?!.  Ez, hogy még szülés előtt is sütöttem, egyáltalán nem volt meglepő, mivel gyakorlatilag 3-4 héten keresztül mást se csináltam, csak sütöttem. Az utolsó 1 hónapban már nem dolgoztam, csak jóval kevesebbet a korábbinál, a tárgyi előkészületek megvoltak, a könyvek olvasgatásától már a hócipőm is tele volt, úgyhogy hosszú évek után először marhára unatkoztam. Kínomban szinte minden másnap sütöttem valamit. A végén már szerintem habverő zúgásával kelt és feküdt a kis Bébé a hasamban... Szóval a brownie méltó zárása volt a várakozásnak, én voltam a bamba, hogy nem vettem észre az összefüggést, hogy nyilván vagy egy brownie, vagy egy túró rudis valami fogja zárni a sort.. nyilván nem egy kölespuding.. Na lényeg a lényeg, hogy a brownie után jött 15 nap sütés nélkül, amit ezzel a diós-almás (na jó, főleg diós) sütivel szakítottam meg. Elég jól sikerült a megszakítás, mert azóta már 5-6 dolgot sütöttem, pedig még mindig nincs egy hónapos a pici...

Hozzávalók:
2 tojás
150 g natur joghurt (vagy kefir)
10 dkg darált dió
1 csomag vaníliás cukor
15 dkg liszt
fél csomag sütőpor
6 dkg cukor
1 alma meghámozva és reszelve
fél dl olaj

A krémhez:
25 dkg mascarpone
1 citrom reszelt héja és leve
5 dkg porcukor

1. Előkészítjük az alapanyagokat: a tojásokat kettéválasztjuk, az almát meghámozzuk és lereszeljük. Előkészítünk egy kb 24 cm átmérőjű sütőformát (ha nem szilikon, akkor kivajazzuk, kilisztezzük). Előmelegítjük a sütőt 180 fokra.
2. A fehérjéket kemény habbá verjük, a tojássárgákat elkeverjük a joghurttal, az olajjal és a reszelt almával és a habhoz adjuk. Minden további hozzávalót kimérünk és a habos keverékhez adunk, majd a masszát a sütőformába öntjük és 20-30 percig sütjük. (tűpróbával teszteljük). Félretesszük hűlni.
3. Ha kihűlt a süti, elkészítjük a krémet: a mascarponét simára keverjük a citrom reszelt héjával és levével és a porcukorral, a süti tetejére kenjük és kész is. (Nálam éppen nem volt mascarpone, így túróval operáltam, ezért más egy picit a képen a krém állaga.)

Forrás: Nők Lapja Konyha 2010 november

2012. február 28., kedd

Bébé-hír

Bár a facebookon már közhírré tettem, itt még nem, pedig ahhoz, hogy értsétek majd a jövőbeli posztokban az utalásokat egy kisemberkére, jó, ha tudjátok, ezért itt is elhíresztelem, hogy óriási nagy örömünkre február elején megszületett a kisfiúnk, Brúnó. Az eddigi írások még a Brúnó előtti időkből származtak, a születése előtt készített és megírt posztokat láthattatok, mától viszont már az új dolgok jönnek. Szerencsére főzni, takarítani, mosni, boltba járni nem kell, csak ha nagyon akarunk, mert rengeteget segítenek a szüleink. Azért a szokás nagy úr, és ezalatt nem azt értem, hogy minden reggel a porszívót ragadom magamhoz kikapcsolódásként, hanem hogy a sütési kedvem csöppet sem lankadt. Bár még nincs egy hónapos a pici, a sütőt már többször beizzítottam... Úgyhogy ha van friss receptem, akkor jövök, ha nincs, akkor tudjátok, hogy azért nem jövök, mert nincs éppen a talonban semmi. Szóval ha a jövőben olyasmiket írok, hogy Bébé (a monogramja alapján), KisDoki, dr. Brúnó (a doctor pepper alapján olvasók/barátok által adott nevek közül a kedvenceim), akkor tudjatok róla, hogy a kisfiúnkról beszélek. Hát ez a nagy hír mára, majd még mesélek róla talán:)


2012. február 27., hétfő

Kesudiós krémsajt

Ez is a piknikre készült, én ezt szerettem jobban a két kence közül. Mondjuk elég sanszos volt, hogy ha kesudió van benne, akkor az nyerő lesz nálam. Az ötlet egy Nők Lapja Konyhából származik, de átszerveztem, abban volt hagyma is és már olyan elegem van abból, hogy minden kence úgy kezdődik, hogy 1 fej hagyma, hogy minden bátorságomat összeszedtem és eltértem a recepttől. Haha. Na ez lett az enyém:



Hozzávalók:
80 g kesudió
60 g napraforgómag
10-15 g szezámmag
1 citrom leve
2-3 ek olívaolaj
80 g krémsajt

A krémsajt kivételével minden egyebet aprítógépbe öntünk és finomra őröljük. Ha megvan, jól elkeverjük a krémsajttal és hűtőben tároljuk.

2012. február 24., péntek

Almás-diós galette

A narancsos-fügés galette alapján készült egy álmatlan éjszakát követően, amikor kínomban a telefonomon már az epicuriouson kezdtem randalírozni és ott találtam egy almás-diós-gyömbéres galette receptet. Na az adta az ötletet, de a tésztához a már korábban bevált receptet használtam.



Hozzávalók:
A tésztához:
175 g liszt
1 ek cukor
fél kk só
70 g hideg vaj kis kockákra vágva
4 ek hideg víz

A "töltelékhez":
2 db alma
pár szem dió
mokkáskanálnyi őrölt gyömbér - nagyon óvatosan vele!! ha ti szeretitek az almát fahéjjal, akkor az biztonságosabb. nálunk sajnos nem menő az alma fahéjjal.
1 kk barna cukor

1. A tészta hozzávalóit egy tálba mérjük és addig gyúrjuk, míg össze nem áll. Ha nem áll össze, adunk még hozzá pici vizet. Ha kész, félretesszük.
2. Az almákat meghámozzuk, cikkekre vágjuk. A cukrot és az őrölt gyömbért elkeverjük egy kis tálkában.
3. Előmelegítjük a sütőt 200 fokra.
4. A tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, úgy, hogy kb. 30 cm átmérőjű kört kapjunk. Nem baj, ha a szélei kicsit szakadoznak és nem precíz kör, ez amúgy is egy rusztikus süti. Ha megvan, egy kör alakú sütőformába tesszük (pl. 26-os tortaforma), rápakoljuk az almacikkeket, megszórjuk a gyömbéres cukorral és ráhelyezzük a diódarabokat, mindezt úgy, hogy a szélein kb 4-5 cm-t szabadon hagyunk. Ha rajta van a töltelék, akkor a széleit visszahajtjuk, sütőbe tesszük és 30-35 percig sütjük.

2012. február 22., szerda

Fűszeres almaital

Csibétől származik a recept. Csak én kihagytam a mézet, így is elég édes.



Hozzávalók:
1 liter almalé (vagy almabor)
 fél citrom leve
1 db narancs szeletelve
1 db alma szeletelve
2 rúd fahéj
2-3 db szegfűszeg

Az összes hozzávalót egy hőálló edénybe tesszük, felforraljuk, és lassú tűzön 10 percig főzzük. Az italt még forrón, a gyümölcsökkel együtt poharakba töltve tálaljuk.

2012. február 20., hétfő

Tócsni

A tócsni az tócsni. Nálunk az. Máshol lepcsánka, talán cicege is, de nálunk tócsni. N-nel. Nem tócsi. Gondolom, ezt is mindenki máshogy készíti, mi így, jó fokhagymásan. Magam részéről a kisebb darabokat szeretem, ami jó ropogós, de van, aki meg a nagy lapajokat, ami nem ropogós, hanem inkább puha. Tőlem ezt a receptet kapjátok.



Hozzávalók:
5 db közepes méretű krumpli
4-5 gerezd fokhagyma
1 db tojás
só, bors
4-5 ek liszt

olaj a sütéshez

1. A krumplit meghámozzuk, alaposan megmossuk és nagy lyukú reszelőn lereszeljük.
2. A fokhagymát is meghámozzuk és a gerezdeket apró lyukú reszelőn a krumplihoz reszeljük.
3. Beleütjük a tojást, hozzáadjuk a kevés sót és borsot és végül a lisztet és jól összekeverjük. Állni hagyjuk 15-20 percig.
4. Serpenyőben olajat hevítünk és ha már jó forró, akkor 1 nagy evőkanálnyi masszát belekanalazunk, szétlapítgatjuk és közepes lángon pirosra sütjük.

2012. február 17., péntek

Gesztenyekrém csokival

Nem pont így terveztem, de így is jó lett. Lacinak, (aki egyébként épp tegnap fedezte fel, hogy már nem L-ként van emlegetve itt a blogon, hanem Laciként:):) Még jó, hogy sűrűn olvas, ha? Nem baj, cserébe Anyukám mindent elolvas 3-4x minimum:) Szóval Laci szerint isteni, bár még kicsit turbózta. Én meg csak azt tudom mondani, hogy micsoda igazságtalanság, hogy van, aki egy ilyen pöti kis kalóriabombát még 2x alaposan megküld tejszínhabbal, és mégis ő a nádszálvékony, mi meg, akik a szopórolleren állunk, mi meg fél kanáltól hízunk.:)


Hozzávalók 3-4 adaghoz:

20 dkg gesztenyemassza
10 dkg mascarpone
2 dl tejszín
(fél csomag zselatinfix - elhagyható)
étcsoki

1. A tejszínt kemény habbá verjük. A gesztenyemasszát és a mascarponét szintén gépi habverővel elkeverjük, majd a felvert tejszínhez adjuk és nagyjából simára keverjük. Hozzáadhatjuk a zselatinfixet, de nem muszáj, anélkül is frankó lesz.
2. Poharakba adagoljuk, vagy desszertgyűrűbe egyengetjük, úgy, hogy az aljára kanalazunk egy adagot, csorgatunk rá olvasztott étcsokit, majd rákanalazunk még egy adagot és a tetejét is olvasztott csokival locsoljuk meg. Hűtőben, vagy akár mélyhűtőben dermesztjük egy kicsit, hogy a csoki megkössön.


2012. február 15., szerda

Túrós lepények kolbásszal, paradicsommal

No ez volt a másik Nők Lapjás recept, de ha minden igaz, itt még nem volt. Egyébként várom azt a pillanatot, amikor valaki rám szól, hogy figyelj már hülyegyerek, ezt a receptet már két évvel ezelőtt egy az egyben közzétetted.. Nehéz már követni, mi volt, mi nem  volt, de talán ez még pont nem.



Hozzávalók (7-8 db lepényhez):
Tészta:
25 dkg túró
35 dkg liszt
1 csomag sütőpor
1 csapott kiskanál só
1 db tojás
6 evőkanál tej
fél dl olaj

Feltét:
2 kisebb fej vöröshagyma
3-4 evőkanál olaj
2-3 dl tejföl
kb. 5 dkg kolbász
1 nagy paradicsom
10-15 dkg reszelt sajt (pl. Gouda) 

1. A hagymát felkarikázzuk és az olajon közepes lángon megfonnyasztjuk.
2. Felkarikázzuk a kolbászt és a paradicsomot. A tészta hozzávalóit egy tálba mérjük és kézzel összegyúrjuk.
3. Előkészítünk egy tepsit és kibéleljük sütőpapírral. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
4. A tésztából 7-8 db gombócot formázunk, majd a gombócokat tenyérrel kilapítjuk, úgy, hogy kb. 10-12 cm átmérőjű korongokat/köröket kapjunk. A kész lepényeket a tepsire helyezzük.
5. Minden lepényen elkenünk 1 evőkanálnyi tejfölt, megszórjuk a fonnyasztott hagymával, és néhány lepényre kolbászkarikákat, a többire paradicsomszeleteket helyezünk, a tetejükre pedig sajtot reszelünk.
6. Sütőbe toljuk és 25-30 percig sütjük.

TIPP: A túrós alap helyett félkész, gyorsfagyasztott leveles tésztával is készülhet, melyet csak ki kell olvasztani, kinyújtani és már mehet is a tepsire, rá pedig a feltétek.

2012. február 13., hétfő

Karamellás tej

Ide lőjjetek, én egy hülye vagyok. Kb. 2 éve próbálok rájönni, hogy milyen kávészerű itóka volt ovis koromban a nagy kedvencem. Mindenki a maci kávét ajánlgatta, de az egyértelműen nem az volt. Most viszont eljött a megvilágosodás kora, rájöttem, hogy a karamellás tej volt az! Imádtam! Most is. Úgyhogy bár rém primitív, nem is recept, csak egy feljegyzés, hátha van más is rajtam kívül, aki ezt a meleg italt keresi.



Hozzávalók:
1 ek cukor
1 dl tej

A cukrot egy kis lábasban/serpenyőben karamellizáljuk (vagyis közepes lángon addig hagyjuk hevülni, amíg szép folyékony karamell lesz). Átöntjük egy bögrébe, ráöntünk 1 dl tejet és mikróban melegítjük 1-1,5 percig a tejet, amíg el nem olvad benne a karamell. (Persze úgy is lehet, hogy amikor karamellizálódott a cukor, akkor a kislábasba öntjük a tejet és ott forraljuk addig, míg a karamell feloldódik benne.) Kinek, hogy egyszerűbb.

Éljen az ovis karamellás tej!

2012. február 9., csütörtök

Mákos keksz citromos-mákos krémmel

A duplán diós keksz mákos tesója, kicsit felturbózva citromkrémmel. 



Hozzávalók:
25 dkg liszt
20 dkg darált mák
10 dkg porcukor
csipet só
20 dkg hideg vaj
1 tojás sárgája

A krémhez:
1 dl tej
2 ek liszt
1 cs vaníliás cukor
5 dkg vaj
5 dkg porcukor
5 dkg darált mák
1 citrom reszelt héja

Lemon curd, vagyis citromkrém

A lisztet, mákot, porcukrot és sót a vajjal összemorzsoljuk, aztán hozzáadjuk a tojássárgáját, egybegyúrjuk, rudat formázunk belőle, folpackba csomagoljuk és hűtőben pihentetjük minimum 2 órán át. A sütőt 180 fokra melegítjük. A rudat kivesszük a hűtőből és éles késsel szeleteket vágunk belőle, azokat sütőpapíros tepsire helyezzük és kb 10 percig sütjük. De figyeljünk, lehet, hogy kevesebb is elég, ha a szélei kezdenek megpirulni, vegyük ki!

A krémhez a tejet a liszttel és a vaníliáscukorral elkeverjük, felfőzzük és félretesszük, míg kihűl. Akkor aztán hozzákeverjük a vajat, a porcukrot és a mákot. Hűtőbe tesszük, hogy dermedjen.

Ha megdermedt a krém és a keksz is kihűlt, akkor keksz-szendvicseket készítünk: Megkenjük a kekszet egy kis citromkrémmel, ráadagolunk egy kiskanálnyit a mákos krémből és lefedjük egy másik keksszel.

2012. február 3., péntek

Spéci narancsos süti

Így írtam fel magamnak, úgyhogy ez a hivatalos neve. Azért spéci, mert a narancs most kivételesen nem úgy van benne, hogy a héja van lereszelve, és/vagy a leve belefacsarva, hanem, most figyelj, le van fagyasztva és úgy ahogy van, az egész le van reszelve. Hogy miért? Hát mert így szól a recept. Hogy milyen recept? Ne kérdezzétek. Szégyenszemre nem találom az eredetit, ahol találtam, pedig valahova el van mentve. Szóval nem az én ötletem, de nagyon jó kis süti lett, úgyhogy íme. Hasonlít egyébként a klasszik, puncsos ízvilágra, csak a hülye rózsaszín, gejl íz nélkül.



Hozzávalók (18 x 24 cm-es formához - de lehet nagyobb is a forma, csak akkor laposabb lesz a süti. nem biztos, hogy baj):
A tésztához:
3 db tojás
15 dkg cukor
1,5 dl tej
5 ek olaj
20 dkg liszt
1 cs sütőpor

A narancsos réteghez:
1 narancs alapos mosás után lefagyasztva
2 ek baracklekvár (vagy narancslekvár)
10 dkg cukor (legközelebb csak 5 dkg-ot teszek bele)
1,5 dl víz

étcsoki

1. A tésztához a tojásokat a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a tejet, az olajat, majd a lisztet és a sütőport és simára keverjük.
2. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra és sütőpapírral bélelünk ki egy sütőformát, beleöntjük a masszát és kb 20 percig sütjük (tűpróbával teszteljük, az a jó, ha már nem ragad rá a tészta a tűre).
3. Félretesszük, míg teljesen kihűl.
4. Kis lábasban felforraljuk a cukrot, a vízet és a baracklekvárt, majd lehúzzuk a tűzről és hagyjuk kihűlni.
5.  Ha kihűlt a tészta, akkor a széleit levágjuk, úgy, hogy kb 2/3-a maradjon meg egyben. Tehát 1/3-át levagdossuk és egy tálban szétmorzsoljuk.
6. Ha kihűlt a szirup is, akkor elővesszük a fagyasztóból a narancsot és belereszeljük az egészet a szirupba, elkeverjük, majd mindezt a szétmorzsolt tésztára öntjük és elkeverjük.
7. Az így kapott narancsos masszát az egyben meghagyott tésztára egyengetjük és szépen elsimítjuk.
8. Étcsokit olvasztunk és azzal locsoljuk meg a tetejét, majd hideg helyen megvárjuk, míg a csoki megdermed.

2012. február 1., szerda

Sárgabarackos-kekszes Doki-csoki

Újabb táblás csoki, a Boci azonos nevű csokijának utánzata. Elég könnyű volt reprodukálni. És elég könnyű volt 10-12 éve felszedni pár plusz dekát a heti kb. (minimum) 1 tábla sárgabarackos-kekszes csokitól, amit olyan szívesen majszolgattam érettségi környékén...Tesi órán meg mindig csak a hülye medicinlabdát dobáltuk, attól slankabb még senki nem lett. Hát így. (Na jó, azért ne úgy képzeljetek, hogy az egyetemre meg már csak begurultam:)



Hozzávalók:
10 dkg tejcsoki
4-5 db aszalt sárgabarack
3-4 db háztartási keksz

1. Az aszalt sárgabarackot aprítógépben felaprítjuk, a kekszet késsel apróra vágjuk (darálni nem érdemes, kell, hogy darabos maradjon).
2. A tejcsoki 2/3-át kis lábasban kicsi lángon, folyamatos kevergetés mellett megolvasztjuk, majd lehúzzuk a tűzről és beletördeljük a maradék csokit és addig kevergetjük, míg az is teljesen megolvad.
3. Gyorsan hozzákeverjük a csokihoz a felaprított aszalt sárgabarackot és kekszet és formába öntjük. Hűtőben megdermesztjük és kész is.

A csokitábla forma továbbra is innen származik.

Related Posts with Thumbnails

Csak a puffin

Zenék

Adatvédelem

Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetőek más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

  © Blogger template On The Road by Ourblogtemplates.com 2009

Back to TOP