2012. április 18., szerda

Medvehagymás pogácsa

A húsvéti sós ez volt. A medvehagymát lehet szeretni, meg lehet túlhypeolt úri huncutságnak tekinteni, de hogy mennyire durván erős szaga van, azt nem lehet vitatni. Én mondjuk hamar telítődök vele, kb. n+10 perc után már fáj a fejem a tömény medvehagymaszagtól, ezért kell fürgén vagdosni, gyúrni, formázni. No meg egy töküres hűtő sem árt, de legalábbis ne a finom desszert mellé tegyük pihentetési célból a pogitésztát, mert nem biztos, hogy nem veszi át a medvehagyma szagát az édesség..


Hozzávalók:
50 dkg liszt
25 dkg vaj
3 dkg élesztő
1 dl tej
1 kk. cukor
2 púpozott kávéskanál só
2 tojás sárgája
1 dl tejföl
1 csokor medvehagyma levél

Még egy tojás sárgája sütés előtt a pogácsák tetejére.

(Célszerű este begyúrni, egész éjjel hűtőben pihentetni - ugye mondtam, hogy kell az üres hűtő:) és másnap kisütni)

1. A langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt a cukorral. Közben a lisztet a sóval és a vajjal elmorzsoljuk, a közepébe mélyedést csinálunk, beleöntjük az élesztős masszát, a tejfölt, a tojássárgákat, és összegyúrjuk, majd hideg helyre tesszük.
2. A medvehagyma szárait levágjuk, leveleit lemossuk és apróra vágjuk.
3. A tésztát kb. fél cm vastagra nyújtjuk, rászórjuk a hagyma felét és feltekerjük, mint a beiglit.  A rúd két végét kicsit benyomkodjuk, hogy a hagymalevelek ne szóródjanak ki, és egyik végét felülre, a másikat aláhajtjuk, és a tetején egy kicsit az egészet lelapítjuk. 20 percig pihentetjük a hűtőben, lezárt edényben, hogy a hagyma nagyon durván erős szaga ne járja át a hűtőt.
4. Ha ezt megúsztuk, kivesszük a hűtőből, újra kinyújtjuk, rászórjuk a hagymalevél másik felét, és ismét feltekerjük, hajtjuk, lapítjuk, hűtőben pihentetjük.
5. A tésztát kb 1 cm vastagra nyújtjuk, tetejét éles késsel kb. egy harmadáig bevagdossuk és pogácsákat szaggatunk belőle.
6. Kivajazott tepsire rakjuk, kb. fél óráig pihentetjük, közben a sütőt 210-220 fokra előmelegítjük.  (A mi sütőnkben így lett jó, de lehet, hogy Nálatok alacsonyabb hőfok is elég lesz.)
7. A tetejét egy tojás sárgájával lekenjük, és addig sütjük, míg a teteje szép sárga nem lesz.

Anyósom gyűjtötte a receptet a netről. Hogy honnan, fogalmam sincs.

2 comments:

Névtelen 2012. április 18. 22:00  

Szia!

Ezt én is ismerem (ha már felmerült a forrás, én a Mindmegette-n találtam valamikor, szó szerint u.ezt), az egyik legjobb pogi-recept a világon. Nagyon finom, és még másnap sem fűrészpor állagú.
Zsófi

Doctor Pepper 2012. május 3. 14:42  

köszi Zsófi, akkor biztos onnan van!

Related Posts with Thumbnails

Csak a puffin

Zenék

Adatvédelem

Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetőek más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

  © Blogger template On The Road by Ourblogtemplates.com 2009

Back to TOP