2012. február 17., péntek

Gesztenyekrém csokival

Nem pont így terveztem, de így is jó lett. Lacinak, (aki egyébként épp tegnap fedezte fel, hogy már nem L-ként van emlegetve itt a blogon, hanem Laciként:):) Még jó, hogy sűrűn olvas, ha? Nem baj, cserébe Anyukám mindent elolvas 3-4x minimum:) Szóval Laci szerint isteni, bár még kicsit turbózta. Én meg csak azt tudom mondani, hogy micsoda igazságtalanság, hogy van, aki egy ilyen pöti kis kalóriabombát még 2x alaposan megküld tejszínhabbal, és mégis ő a nádszálvékony, mi meg, akik a szopórolleren állunk, mi meg fél kanáltól hízunk.:)


Hozzávalók 3-4 adaghoz:

20 dkg gesztenyemassza
10 dkg mascarpone
2 dl tejszín
(fél csomag zselatinfix - elhagyható)
étcsoki

1. A tejszínt kemény habbá verjük. A gesztenyemasszát és a mascarponét szintén gépi habverővel elkeverjük, majd a felvert tejszínhez adjuk és nagyjából simára keverjük. Hozzáadhatjuk a zselatinfixet, de nem muszáj, anélkül is frankó lesz.
2. Poharakba adagoljuk, vagy desszertgyűrűbe egyengetjük, úgy, hogy az aljára kanalazunk egy adagot, csorgatunk rá olvasztott étcsokit, majd rákanalazunk még egy adagot és a tetejét is olvasztott csokival locsoljuk meg. Hűtőben, vagy akár mélyhűtőben dermesztjük egy kicsit, hogy a csoki megkössön.


3 comments:

Szilvi 2012. február 18. 14:48  

Szia a gesztenyemassza natúr vagy édesített?
Nagyon gusztik!
Szilvi

Névtelen 2012. február 18. 21:13  

Nálunk most nagy gesztenye őrület tombol. Megvolt már a gesztenyeszív, gesztenyés kifli, gesztenyepüré, gesztenye torta. Ilyen kis krémes izé viszont még nem, úgyhogy vittem is, nyami. Sajnos én is a kettes kategóriába tartozom (akik híznak az ilyen kaják gondolatától is). Ezen úgy segít a család, hogy az ilyesmiből egyszerűen nem hagy nekem.
Üdv, Zsófi

Doctor Pepper 2012. február 21. 18:43  

Szilvi, édesített a gesztenye.

Zsófi:) jó is a sok gesztenyés finomság! és üdv a kettes kategóriában.

Related Posts with Thumbnails

Csak a puffin

Zenék

Adatvédelem

Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetőek más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

  © Blogger template On The Road by Ourblogtemplates.com 2009

Back to TOP