Bébé-hír
Bár a facebookon már közhírré tettem, itt még nem, pedig ahhoz, hogy értsétek majd a jövőbeli posztokban az utalásokat egy kisemberkére, jó, ha tudjátok, ezért itt is elhíresztelem, hogy óriási nagy örömünkre február elején megszületett a kisfiúnk, Brúnó. Az eddigi írások még a Brúnó előtti időkből származtak, a születése előtt készített és megírt posztokat láthattatok, mától viszont már az új dolgok jönnek. Szerencsére főzni, takarítani, mosni, boltba járni nem kell, csak ha nagyon akarunk, mert rengeteget segítenek a szüleink. Azért a szokás nagy úr, és ezalatt nem azt értem, hogy minden reggel a porszívót ragadom magamhoz kikapcsolódásként, hanem hogy a sütési kedvem csöppet sem lankadt. Bár még nincs egy hónapos a pici, a sütőt már többször beizzítottam... Úgyhogy ha van friss receptem, akkor jövök, ha nincs, akkor tudjátok, hogy azért nem jövök, mert nincs éppen a talonban semmi. Szóval ha a jövőben olyasmiket írok, hogy Bébé (a monogramja alapján), KisDoki, dr. Brúnó (a doctor pepper alapján olvasók/barátok által adott nevek közül a kedvenceim), akkor tudjatok róla, hogy a kisfiúnkról beszélek. Hát ez a nagy hír mára, majd még mesélek róla talán:)


22 comments:
Én várom még a talán meséket :))
Már egy hónapos lesz? Szalad az idő! :)
Sok Boldogságot a kicsi emberkéhez!
Nagyon jó egészséget nektek! Remélem én is aktív tudok maradni, ha a mi ki Izikénk kibújik:)
Őszintén szólva én már most alig várom hogy még írjál Róla!!! :))) Kíváncsiságom határtalan!! Lassan nálunk is megérkezik ketteske... :)))
Talán még emlékszel, hogy írtam a fb-on, hogy a városotokban jártam és gondoltam rátok. Főleg akkor jutottatok eszembe, amikor a harmadik csöppségemmel sétáltunk (hordozókendővel). Ő aludt, én pedig a szombati piacon vásároltam. :)
Gratulálok! Sok boldogságot az egész Családnak!
Isten hozta!
Gratulálok a pichez:) Nagyon klassz neve van:) Igen, szerintem sem kell feladni a sütögetést-főzőcskét, meg lehet oldani a picúr mellett is,hogy jusson rá idő. Jó babázgatást!
Boldogságos együtt töltött perceket-hónapokat-évszázadokat kívánok! :)
Minden jót kívánok a picikének, és az egész családnak :-)
Szívből gratulálok! Jó egészséget és sok nyugodt éjszakát kívánok nektek!
Gratulálok a Babócához:)
Gratulálok!!!!!
Nagyon tetszik a neve!!
Úgy tűnik, egy kissé lemaradtam a nagy eseményről! Így most megkésve, de annál nagyobb szeretettel gratulálok Nektek!!!
Gratulálok a kicsi "Doki" születéséhez. Sok boldogságot kívánok!
Éva
Gratulálok én is!:)
nagyon szépen köszönjük a sok jókívánságot!!
Én is remélem, hogy mesélsz majd róla! :) Furcsa lenne ha Dr. Brúnó nem szeretné a sütit!
Kedves Doki, bár én csak zugolvasód vagyok, de engedd meg, hogy beálljak a gratulálók sorába :) Sok boldogságot nektek a babával! :)
Na igen, remélem én is erősen, hogy szeretni fogja a sütiket:) Betti, köszi! gyere máskor is!
Szeretettel gratulálok itt is, s várom a recepteket. Tökjó ötlet egyébként a BB torta.:-))
Megjegyzés küldése