2011. szeptember 30., péntek

Fehér csokis-kávés bonbon

Az idei második bonbon. Ez már jobb, mint az első. De messze még a frankó. Ízre nagyon klassz.Volt. A külsején még dolgozni kell, tudom. Ja és profi bonbonosok ne olvassák a laikus leírásomat. Úgy írom le, ahogy én csináltam, ahogy kb. érthető is. Szerintem. 



Hozzávalók:
10-15 dkg 60%-os étcsoki

Kávés töltelékhez:
30 g vaj
50 g fehér csoki
5 kk tejszín
fél ek kávépor

1. Az étcsoki 2/3-át kis lábasban kis lángon folyamatos kevergetés mellett megolvasztjuk, majd lehúzzuk a tűzhelyről és hozzáadjuk a maradék csokit és addig kevergetjük, míg teljesen felolvad ez az utólag hozzáadott csoki is. (Tulajdonképpen pronyó módon így temperáljuk a csokit, azáltal, hogy a tűzhelyen melegített melegebb olvadt csokihoz hozzáadjuk a szobahőmérsékletű csokit.)
2. Ha elolvadt teljesen, akkor egy pici kiskanállal csokit csorgatunk a bonbonforma mélyedéseibe és egyenletesen kikenjük az oldalait és az alját, majd kicsit megütögetjük és ha mindenhol szépen megfogta a csoki, akkor hűtőbe rakjuk, hogy megdermedjen.

A kávés töltelékhez egy kis lábasban megolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk a fehér csokit és a tejszínt és addig melegítjük, folyamatos kevergetés mellett, míg szép simára tudjuk végül keverni az egészet. (a fehér csoki nem úgy működik, mint az étcsoki, ettől nem kell megijedni). Ha kész, lehúzzuk a tűzről és hozzákeverjük a kávéport. Nekem jó szemcsés volt a kávé, ezért egész sokáig kellett kevergetnem, hogy kisimuljon, de sebaj. Ha kész, félretesszük hűlni.

Ha a töltelék teljesen kihűlt, akkor elővesszük a hűtőből a kikent bonbonformát. Itt vagy az van, hogy biztosra megyünk és még egy réteg csokit ráviszünk, akkor utána léc megint a hűtőbe, míg ez az új réteg is megdermed. Ha viszont úgy érezzük, hogy minden ok, akkor megyünk tovább, megtöltjük a kávés töltelékkel. Nem kell csurig, csak kb 2/3-áig. Én még ekkor is beraktam hűtőbe, de lehet, hogy nem muszáj. A lényeg, hogy a végén lezárjuk csokival. Rácsorgatunk olvasztott csokit és a felesleget a bonbonközökből eltávolítjuk. Na ez a rész, amit még bőven kell gyakorolnom, úgyhogy nem írok semmi okosat. Majd legközelebb hátha szebb lesz, addigra megtudakolom, hogy kell szép talpat csinálni. Szóval ha lezártuk csokival, akkor még egy kis időre hűtőbe tesszük és ha megdermedt, akkor kinyomkodjuk a szilikon formából a kész bonbonokat.

A töltelékhez az ötlet Ágitól jött.

A bonbonforma természetesen a Gasztroshopból van:)


2011. szeptember 29., csütörtök

Kakaós csiga

Eljött megint egy olyan pillanat, hogy nyilvánosan megcáfolom magamat. Felejtsétek el a korábbi kakaós csigákat, válasszátok ezt, mert ez valami isteni!! Anyukám hozta az IKEA-ból a receptet, ami eredetileg fahéjas, de nálunk nem annyira menő a fahéj, ellenben cserébe a csoki annál inkább, ezért csokis lett. Szuper. Legjobb tészta evör. Nálam ez már szinte a tökéletes kakaós csiga recept.


Hozzávalók kb 11 db kicsi csigához:
5 g porélesztő
1,25 dl tej
225 g liszt
40-50 g cukor
35 g vaj

A töltelékhez:
30 g vaj
3 ek cukor
1 ek víz
1 ek kakaópor

1. A vajat kicsit megolvasztjuk, a tejet langyosra melegítjük. A tészta hozzávalóit egy tálba mérjük és simára gyúrjuk. Letakarjuk és duplájára kelesztjük meleg helyen.
2. Közben elkészítjük a tölteléket: A vajat megolvasztjuk, hozzáadunk minden egyebet és jól elkeverjük.
3. Ha megkelt a tészta, lisztezett gyúródeszkán kinyújtjuk egy kb 30 x 40-es téglalappá, egyenletesen elkenjük rajta a tölteléket és hosszabbik oldalánál kezdve feltekerjük a tésztát. Kb. 2 cm vastagságú szeletekre vágjuk és sütőpapírral bélelt tepsire, vagy szilikon sütőlapra helyezzük. Hagyjuk még kelni kb fél órát, majd előmelegítjük a sütőt 250 fokra és betoljuk a sütőbe 7-8 percre a csigákat. (előtte lekenhetjük egy kis vízzel elkevert tojással a csigák tetejét - én ezt jól elfelejtettem, de sebaj).

Fetás-paradicsomos lepény

Egész sokáig húztam leveles tésztás lepény nélkül, nem? Pedig még mindig imádom, hogy ilyen egyszerű vele minden. Terem a főnök felügyelete alatt a sok paradicsom, úgyhogy megspóroltunk egy boltba vonulást és azzal operáltam, ami volt itthon. Ezek voltak:



Hozzávalók:
500 g leveles tészta
100 g krémsajt
sok paradicsom (sárga és piros)
50-80 g bacon - elhagyható
150 g feta sajt

1. A leveles tésztát kiolvasztjuk, lisztezett felületen megfelelő méretre nyújtjuk. Sütőpapírral bélelünk ki egy tepsit/sütőformát, belerakjuk a tésztát, széleit picit felhajtjuk. Előmelegítjük a sütőt 200-210 fokra.
2. Megkenjük a krémsajttal, a felét megszórhatjuk felkockázott baconnel, rávagdossuk a sok paradicsomot, majd feta sajtot morzsolunk rá és sütőbe toljuk. 15-20 perc alatt megsül kb. Az a jó, ha kezd a tészta picit pirulni.

2011. szeptember 28., szerda

Programajánló





Immár második alkalommal rendezik meg Bodrogkeresztúrban 2011. október 8-9-én a Mindszent Havi Mulatság, melyen a helyi érdekeltségű kézművesek látják vendégül, és ismertetik meg az érdeklődőkkel a települést. Bodrogkeresztúr sokkal több attól, amit a sietős átutazó lát: a bronzkor óta lakott falunkban él szobrász, fotóművész, kézművesek és természetesen elhivatott borászok.

Közvetlenül a település mellett folyik a kíválóan hajózható Bodrog, a természetvedelmi területnek számító ártéren pedig sok vizimadár lelte meg élőhelyét.

 A kiváló borok - helyi ételek, kézművesek – szüret és aszúszedés, sétahajózás a Bodrogon idegenvezetéssel, kiállítások, egész napos programok, népi játékok, madárles, gyerekfoglalkozások várják az idelátogatót. 

Délután Szarka Gyula (Ghymes) “Bor és lányka” című koncertje, este Táncház, ameddig a jó kedv tart! Kóstoltat: Bott Pince, Füleky, Dereszla, Patricius, Puklus, Tokaj Nobilis, Breitehbach, Bodrog Borműhely, 

Bemutatkozik a Borecet Manufaktúra és a Pántlikás Biokertészet is.

Belépőjegy: 2.000 Ft/fő (elővételben 1.500 Ft/fő) - az ár tartalmazza a programokon való részvételt, és pincészetenként egy bor megkóstolását. 14 éven aluli gyermekeknek ingyenes a részvétel.

 Részletes programok www.tokajfestival.hu oldalon."

Málnás cheesecake csokihab

A málnás cheesecake brownie-ról lehúztunk már elég bőrt, nem kell tovább dicsőíteni, szerintem menő és kész. Ezt akartam poharasítani és örömmel jelenthetem, hogy sikerült. Ez is nagyon durván finom. Szerintünk. Bárcsak jobb képet tudtam volna csinálni.:(




Hozzávalók:

Csokihab:

150 ml tejszín
100 g étcsoki
30 g cukor

1. 50 ml tejszínt egy kis lábasba öntünk, hozzáadjuk a cukrot és csokit és tűzhelyen alacsony lángon addig melegítjük, míg jól megolvad minden. Ha kész, lehúzzuk a tűzről és hagyjuk teljesen kihűlni.
2. Ha kihűlt, akkor a maradék 100 ml tejszínt felverjük és a csokis masszával óvatosan, hogy nagyon ne törjön össze, simára keverjük és hűtőbe tesszük.

Cheesecake-réteg:
200 g krémsajt
75 g cukor
1 tojás
(pár csepp vaníliakivonat/aroma - elhagyható)

1. A krémsajtot, a cukrot és a tojást egy tálba mérjük és habverővel simára keverjük.
2. 180 fokra melegítjük a sütőt és előkészítünk egy muffinsütőformát. Ha szilikon, nem csinálunk semmit, ha nem szilikon, akkor kivajazzuk, kilisztezzük, vagy papírkapszlit helyezünk 8 mélyedésbe.
3. A krémsajtos keveréket elosztjuk 8 mélyedésben, kb 1 centiméter magas legyen.
4. Sütőbe toljuk és kb 25 percig sütjük. Tűpróbával teszteljük. Ha kész, kivesszük és megvárjuk, míg teljesen kihűl.

Málnahab:
200 ml tejszín
50 g porcukor
max 100 g málnapüré (fagyasztott málnát kiolvasztunk és botmixerrel pürésítjük).
10 g zselatinfix

A tejszínt elkezdjük habbá verni, leállítjuk kicsit, belekeverjük a zselatinfixet, aztán kemény habbá verjük, és amikor kész, hozzákeverjük a porcukrot és a málnapépet.

Ha kihűlt a cheesecake-réteg, akkor fogunk 8 kicsi poharat és elkészítjük a pohárkrémeket: alulra kerül a csokihab, rá a cheesecake, legfelülre pedig a málnahab. Hűtőben tároljuk tálalásig.

2011. szeptember 27., kedd

Olivás túrókrém

Ez is a piknikre készült. Mert a piknikezés egyik alaptétele, hogy vigyél kenyeret és valami kencét/mártogatót. Tehát vittünk mi is kencét és rákentük a kenyérre, mert példamutató piknikezők vagyunk. Bizony.



Hozzávalók:
25 dkg túró
4-5 ek natur joghurt/tejföl
1 fej vöröshagyma
1 fokhagymagerezd
3-4 ek olívabogyó
só, bors - elhagyható

Mindent egy aprítógépbe mérünk és simára pürésítjük. Ha nincs aprítógépünk, akkor a hagymákat és az olívát apróra vágjuk és alaposan kikeverjük a túróval és a joghurttal. Kenyérre kenve igen jó.

Forrás: Tamás Jenő: Olíva c. könyve

2011. szeptember 26., hétfő

Müzli házilag

Egyszer egy müzliszelet már volt itt, ott már értekeztem a müzli-doki relationship alapjairól, nincs nagy trükk, ez tulajdonképpen ugyanaz a recept, csak kicsit átalakítva, hogy kanalas orvosságként nyalhassuk be a magvakat, nem szeletenként. Meg amúgy is más picit na.



Hozzávalók:
50 g zabpehely
50 g napraforgómag
75 g szezámmag
10 g mandula
20 g dió
40 g szárított áfonya (vagy bármilyen más savanykásabb aszalt gyümölcs)
2,5 ek méz
50 g vaj


A sütőt előmelegítjük 160 fokra. A mandulát és a diót apróra vágjuk. A zabpelyhet, a magokat és az apróra vágott diót és mandulát egy 24x18-as sütőformába öntjük és kb. 10 percig hagyjuk bent, hogy megpiruljon. Közben a vajat és a mézet összeolvasztjuk, majd ha megpirult a sütőben lévő magkeverék, akkor kivesszük, a vajas-mézes keverékhez adjuk, jól elkeverjük, a végén hozzáadjuk a szárított áfonyát és visszaöntjük a sütőformába és kb 30 percig sütjük.

Ha kihűlt, kikanalazzuk a tepsiből és vagy magában, vagy pl. tejjel megesszük.

A szép pöttyös tálka pedig innen van:)

2011. szeptember 22., csütörtök

Szilvás süti


Na még egy egyszerű szilvás süti. Piknikre készült, Gourmandula piknikes összefoglalójában találtam a linket Zsuzsinál. Meg is csináltam, csak kicsiben. Jó is lett, úgyhogy jár a recept. (Észrevettétek, mennyire nem forog a beszélőkém üzemszerűen? Ha sok a recept, gyenge a duma?:( Hm, helyre kell állítanom a rendet. Sürgősen.



Hozzávalók 18 cm-es tortaformához:
8 dkg cukor
2 tojás - kettéválasztva
8 dkg puha vaj
8 dkg liszt
5 db szilva

0. Előmelegítjük a sütőt 170 fokra, előkészítünk egy 18 cm átmérőjű tortaformát. A szilvák magját eltávolítjuk és felkockázzuk.
1. A vajat a cukor felével habosra keverjük, a tojások sárgáját is hozzájuk keverjük.
2. A tojásfehérjéket a cukor másik felével kemény habbá verjük, majd óvatosan a vajas keverékhez forgatjuk. Belekeverjük a lisztet, és ha mindez megvan, akkor a sütőformába öntjük, elegyengetjük. Beleszórjuk a szilvadarabokat és kicsit bele is nyomkodjuk.
3. 25-30 percig sütjük, míg aranybarna lesz és tűpróbával tesztelve a belseje is átsült.


2011. szeptember 21., szerda

Chicken balti, fűszeres csicseriborsó saláta és naan kenyér


Mrs.Moore írása, szeretem nagyon, szeressétek Ti is.

"Olyan a kapcsolatom a curryvel, mint az egyszeri frankhiteles boldogsága...vagyis rövid...Szóval ez egy rövid történet lesz, de azért nem tanulságos :)
Történt ugyanis, hogy a kisfiamat túlhordtam. Nagytudású orvosaim kiszámolták ugyan, hogy én idén május 27-én fogok életet adni első gyermekemnek, de valahogy erről elfelejtettek szólni neki. Csak néha egy-két jól elhelyezett bordarúgással adta tudomásomra, hogy ő még jól van odabent, de a jelét sem adta annak május vége felé, hogy kifelé kívánkozna.
Szóval én, mint türelmetlen kismama (imádom, mikor ezt lefordítják little mothernek :) igyekeztem mindent bevetni a bizonyos dátum után a szent cél érdekében, így kerültem kapcsolatba a curryvel. Ugyanis úgy tartja a (városi) legenda, hogy a fűszeres ételtől és a szextől beindul a szülés. Így hát mély lélegzet, és akkor hadd menjen. Mármint, jöjjön a curry, amit én addig kifejezetten fújoltam és a világ minden kincséért (az angol úgy mondja, hogy Kína összes teájáért) sem ettem volna meg.

Nem mintha nem hallottam volna még róla eleget, sőt angol úriember feleségeként már főztem is curryt, de tény, hogy én magam nem szerettem.De mivel a muszáj nagy úr (közhely nr 1), így kénytelen voltam én is megenni azon a szombat estén a chicken Madras-t. Mit ne mondjak, másnapra nem született meg a kisfiam, de harmadnapra igen. Ki tudja, hogy a curry volt-e az oka, vagy más (irul-pirul), de a lényeg az, hogy május 30-án egészséges kisfiúnak adtam életet! Boldogság, béke, nagytaps! 

A receptek a currybibliából valók, amit tavaly karácsonyra kaptunk a drága sógornőmtől, Julie-tól.



Balti csirke curry*
Hozzávalók: (4-6 személy részére)

900 g csirkemellfilé
2 babérlevél
140 g ghee vagy 150 ml napraforgó olaj
2 nagy hagyma
½ ek. Só
150 ml víz
friss koriander a tálaláshoz

a páchoz:
½ ek. fokhagyma és gyömbérpaszta
1 friss zöld csilipaprika
1 tk. őrölt koriander
1 tk. őrölt kömény
1/4-1/2 tk csilipor
1 tk garam masala (opcionális)
1 ek. víz

1.      Először elkészítjük a pácot, amihez egy gerezd fokhagymát és egy ujjnyi gyömbért lereszelünk (tulajdonképpen az a fokhagyma és gyömbér paszta). A friss csilit kimagozzuk (ha szeretjük a csípőset, akkor maradhatnak a magok is) és felaprítjuk. Összekeverjük a fűszereket a csilipaprikával és a fokhagymás pasztával és a sóval, majd adunk hozzá egy ek. csapvizet és ebbe a masszába forgatjuk bele a 2-3 cm-es kockára vágott csirkemellfilét (aki le meri írni még egyszer, hogy pipi cici, azt el fogom fenekelni!). Legalább fél órára, de legjobb ha 4-5 órára a hűtőbe tesszük pácolódni.
2.      15 perccel főzés előtt kivesszük a bepácolt csirkét a hűtőből. Majd megolvasztjuk a ghee-t vagy felhevítjük az olajat egy serpenyőbe közepes lángon. Hozzáadjuk a felaprított hagymát, óvatosan sózzuk és hozzáadjuk a babérlevelet is. Kb. 5-8 perc alatt a hagymát megfonnyasztjuk, de vigyázzunk nehogy odaégjen.
3.      Óvatosan a hagymához adjuk a csirkét, pár percig pirítjuk majd felöntjük vízzel és felfőzzük. Amint rotyogni kezd, azonnal csökkentsük a hőmérsékletet. Fedő alatt pároljuk kb. 20 percig, majd ha sok a víz/lé alatta, akkor még kb. 8-10 percig főzzük fedő nélkül, hogy besűrüsödjön a szaftja. Ha viszont főzés közben elfő a víz, akkor pótoljuk, mert hamar leéghet a hús. Ha szeretjük, akkor frissen vágott korianderlevéllel és natur joghurttal tálaljuk.

*az eredeti recept halat ír, így azzal is bátran próbálkozzunk!

Csilis csicseriborsó saláta

Hozzávalók (4-6 személy részére):

4 ek. natur joghurt
½ lilahagyma
½ friss vörös csilipaprika kimagozva és vékonyan felszeletelve
400g csicseriborsó konzerv leszűrve és jó alaposan átmosva
2 ek. növényi olaj
2 tk. köménymag
2 tk. mustármag
a csipet asafoetida** (opcionális)
½ citrom leve
só, bors
friss menta a tálaláshoz

1.      Összekeverjük a joghurtot, a lilahagymát és a csilipaprikát egy tálban. Hozzáadjuk a csicseriborsót és félretesszük.
2.      Felhevítjük az olajat egy wokban vagy egy nagy serpenyőben közepes lángon. Belerakjuk az olajba a köményt, az asafoetidát és a mustármagot és 1-2 percig kevergetjük (vigyázzunk vele, mert gyorsan odaég). Addig keverjük, amíg ki nem pattogzik az összes mag.
3.      Amint ez megvan, még forrón a joghurtos csicseriborsóhoz adjuk a magokat. Sózzuk, borsozzuk és hozzáadjuk a citrom levét. A saláta kész, de akár egy napig lehet a hűtőben érlelni és csak utána fogyasztani. Friss mentalevéllel tálaljuk.

Tipp: természetesen szárított csicseriborsóból is el lehet készíteni ezt a salátát. 200 g borsót elegendő vízbe beáztatjuk egy éjszakára. Leszűrjük és friss vízbe (amennyi ellepi) felrakjuk főni. 10 perccel azután, hogy felfőtt a borsó, leszedjük a habot a tetejéről és kb 1-1,5 órán át főzzük még, addig ameddig megpuhul. Ne sózzuk a borsót addig amíg nem puhult meg! Jól leszűrjük és a fent leírtak szerint készítjük a salátát.

** az asafoetida nem más mint őrölt gyanta (vagy becenevén ördögtrágya) és csak főzve fogyasztható. Erős kénes szaga van nyersen, amitől csak hőkezelés során tudunk megszabadulni. Az indiai konyha zöldségek, hüvelyesek és savanyúságokhoz használja emésztést elősegítő tulajdonsága miatt. Általában az asafoetidát csak nagyon kicsi mennyiségben kell használni és indiai vagy más 'egzotikus' fűszereket árusító boltokban lehet kapni.

Naan kenyér

Hozzávalók (4 személyre):
500g liszt
1 csomag szárított élesztő
1 tk. só
1tk. cukor
2 ek. joghurt
2 ek. növényi olaj
250 ml langyos víz
  1. Szitáljuk a lisztet és a sót egy nagy tálba és csináljunk a kezünkkel egy nagy mélyedést a közepébe. Öntsük a vizet és a cukrot és az élesztőt a mélyedésbe és várjunk egy kicsit, amíg az élesztő el kezd felfutni. 
  2. Dolgozzuk bele az élesztőt a lisztbe kézzel vagy gépi alkalmatossággal és adjuk hozzá a joghurtot. Ha túl száraz lenne, akkor adjunk még hozzá egy kicsi vizet, de inkább álljunk ellen a kísértésnek. Kezdjük el gyúrni és vékony sugárban adjuk a tésztához az olajat. Addig kell dolgozni vele, amíg a tészta el nem válik a tál falától.
  3. Hagyjuk a tésztát pihenni legalább 30 percig és addig melegítsük fel a sütőt a lehető legmagasabb hőmérsékletre (nálam ez 250 °C). Lisztes kézzel tépjünk teniszlabda nagyságú darabokat a tésztából. A tésztát lehet kézzel vagy nyújtófával is a kívánt formára és vastagságra alakítani (ha jól tudom az eredeti indiai naant általában könnycsepp alakúra nyújtják- lehet próbálkozni, nekem még eddig nem ment)
  4. Rakjuk a kinyújtott naant egy sütöpapírral bélelt tepsire és hagyjunk köztük legalább 2.5 cm távolságot. Rakjuk a sütőbe a legmagasabb rácsra és kapcsoljuk a sütőt grill fokozatra (ha nincs ilyenünk akkor felső sütés, ha az sincs, akkor hagyjuk úgy ahogy van:) Oldalanként 2,5 percig sütjük a kenyereket. Amint kivesszük még forrón olvasztott gheevel megkenjük és még forrón tálaljuk a curryvel.


Megjegyzés: találkoztam már olyan recepttel, ami 1 tk. sütőport ír és nem használ élesztőt. Ki lehet próbálni, aki nem szereti esetleg az élesztő ízét."

2011. szeptember 20., kedd

Citromos keksz

Kiszúrós kekszet akartam, de nem az lett, hanem a szokásos lapítgatós. Az a baj a receptek többségével, hogy akkora adagra vannak írva, amit mi 2 hét alatt sem pusztítunk el. Ez is eredetileg 5x ennyi lenne, tojással meg miegymással, dehát 1/5 tojással mégsem operálhatok... Úgyhogy megoldottam saját kútfőből. Tanulság - kipakolni a mosogatógépet, bepakolni és pár nem kompatibilis cuccot elmosogatni nem lehet 9 perc alatt. Ezért lett az enyém kicsit pirult...Most már tudom, hogy nem elég.



Hozzávalók 12 db-hoz:
100 g liszt
50 g puha vaj
50 g porcukor
1 ek tej
1 tk sütőpor
1/4 citrom reszelt héja és leve

1. A hozzávalókat egy tálba mérjük és kézzel összegyúrjuk, ha megvan, 1 órára hűtőbe tesszük.
2. Ha letelt az idő, előmelegítjük a sütőt 180 fokra, előkészítünk egy tepsit, amit sütőpapírral bélelünk ki, a masszából pedig golyókat formázunk, tenyérrel kilapítjuk és a sütőpapírra helyezzük.
3. 6-9 percig sütjük. 6 perc felett figyelni kell és ahogy elkezd pirulni a széle, el kell zárni a sütőt és kivenni a kekszet.


2011. szeptember 16., péntek

Narancsos-csokis-grillázsos megatorta

Hát íme A torta. Rém büszke vagyok rá:) Szerintem állat jól néz ki, Laci - a haszonélvező, akinek a szülinapjára készült, - csak hamburger-tortának becézgette. A legszebb az egészben, hogy egyszerű dolgokból van összerakva és cserébe persze nagyon-nagyon finom. Mondjuk ehhez kell szeretni a csoki-narancs párost, de ez nálunk nem gond.

Na most mondjátok azt, hogy nem néz ki jól!:)



Hozzávalók 18 cm-átmérőjű tortához:

Narancslekvár

Narancsos sütialap:
4 tojás kettéválasztva
12 dkg cukor
8 dkg vaj
12 dkg liszt
1 csomag sütőpor
1 narancs reszelt héja és kifacsart leve
30 g csokis gabonagolyó (elhagyható)

Csokis sütialap:
4 tojás kettéválasztva
12 dkg cukor
8 dkg vaj
4-5 ek narancslé
9 dkg liszt
3 dkg kakaópor
1 csomag sütőpor
40 g étcsoki

Orange curd:
2 narancs reszelt héja és kifacsart leve
15 dkg cukor
5,5 dkg vaj
3 db tojás

Narancskrém:
1 adag orange curd (a fenti mennyiség)
100 g krémsajt (pl. Philadelphia).
fél dl tejszín

Csokikrém:
10 dkg étcsoki
20 dkg vaj
15 dkg cukor
fél kk vaníliakivonat
10 dkg krémsajt

Mandulagrillázs:
15 dkg mandula
20 dkg cukor

Előző este elkészítjük a narancsos krémhez az orange curd-öt.

A narancsok héját egy kisebb lábasba reszeljük, belefacsarjuk a levüket, hozzáadjuk a cukrot és a vajat és az egészet gőz fölött addig kevergetjük, míg a cukor és a vaj teljesen elolvad. Ha kész, levesszük a tűzhelyről és félretesszük, míg szobahőmérsékletűre hűl. Ha kihűlt, beleütjük a tojásokat, kézi habverővel jól elkeverjük és kis lángon 12-15 percig kevergetjük, míg besűrűsödik. Mivel a végén maradhat benne tojásfehérje darabka, vagy bármi más, ami nem krémes, ezért érdemes a legvégén átpasszírozni egy sűrűszövésű szitán. Aztán pedig jól megvárni, míg kihűl.

Még aznap este elkészíthetjük a grillázst is. A mandulát (vagy natur mogyorót) felaprítjuk, előkészítünk egy tepsit, amire sütőpapírt helyezünk és egy serpenyőt, amiben karamellizáljuk a cukrot. Közepes lángon hagyjuk, hogy magától szépen folyékony karamellé váljon a cukor. Türelmesen, nem piszkáljuk, mert az nem segít. Ha megvan, akkor gyors mozdulatokra lesz szükség. Fogjuk a mandulát, beleborítjuk a karamellbe, párszor megkeverjük és mielőtt az egész megkötne, gyorsan átöntjük a sütőpapíros tepsire és próbáljuk elegyengetni, hogy ne egy kupac legyen, hanem inkább egy elsimított karamelles mandula. Félretesszük ezt is hűlni.

Eljött a sütés ideje, elkészítjük a két sütialapot:
Először a narancsosat:


1. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. Kivajazunk és lisztezünk egy sütőformát/vagy ha szilikonból van, akkor csak simán előkészítjük.
2. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjékből egy kis sóval kemény habot verünk.
3. Egy másik tálban a tojássárgáját a cukorral robotgéppel fehéredésig keverjük.
4. Fokozatosan hozzáadjuk a narancshéjat és –levet, az olvasztott vajat, a sütőporos lisztet. Végül óvatosan beleforgatjuk a felvert tojásfehérjét is.
5. A tésztát a sütőformába töltjük, beleszórjuk a csokis gabonagolyót, majd sütőbe toljuk és kb. 30 percig sütjük, vagy addig, amíg tűpróbával tesztelve jó nem lesz. Vigyázni kell, nehogy közben a teteje megégjen. Ha nagyon pirulna, akkor letakarjuk alufóliával.

Most jöhet a csokis süti:

Ugyanúgy készül, mint a narancsos, csak keverünk a liszthez egy kis kakaóport, narancshéj és csokigolyó nem kerül bele, viszont narancslé igen, valamint a legvégén belekeverünk némi apróra vágott étcsokit. Ha minden megvan, ezt is megsütjük.

Ha megvan a két süti, megvárjuk, míg teljesen kihűlnek. Közben elkészítjük a még hiányzó csokikrémet és befejezzük a narancskrémet is.

A csokikrémhez a csokit és a vajat a cukorral együtt egy kis lábasban közepes lángon összeolvasztjuk, majd lehúzzuk a tűzről és hűlni hagyjuk. Ha kihűlt, hozzákeverjük a vaníliát és a krémsajtot és simára keverjük. Ha megvan, hűtőbe tesszük. (Megjegyzés: Ez a mennyiség egy kicsit sok a tortához, lehet eleve kevesebb csinálni, vagy a maradékot, amit nem használunk fel, hűtőben tárolni pár napig, néha rájárni egy kiskanállal.)

A narancskrémhez elővesszük a már kész, kihűlt orange curdöt, hozzáadjuk a tejszínt és a krémsajtot és simára keverjük.

A kihűlt grillázst egy nagy éles késsel felaprítjuk.

Ha minden megvan, minden kihűlt, akkor összeállítjuk a tortát. A két sütilapot vízszintesen kettévágjuk.
Írom alulról felfelé a sorrendet:

Fél csokis sütilap
Vékony réteg narancslekvár
Grillázs - ízlés szerint - jól fog esni a ropogása!!
A narancskrém 1/3-a
Fél narancsos sütilap
Csokikrém
(esetleg ide is jöhet egy kis grillázs)
Másik fél narancsos sütilap
Vékony réteg narancslekvár
Grillázs - ízlés szerint
A narancskrém másik 1/3-a
A másik fél csokis sütilap
A maradék narancskrém
Grillázs

Hát így állt össze a csodatorta. Elkezdtem kiszámolni, hogy vajon hány kalória lehet. Súlyra kb 2 kg, kalóriában 7000-ig számoltam, utána feladtam...:)

2011. szeptember 15., csütörtök

Almás-csokis sütemény

Az a lényeg, hogy csoki legyen benne, ha? Úgy látom, azt szeretitek. Velem lehet beszélni. Ez is mappatakarítás során került elő. Még szerencse. Kár lett volna érte.



Hozzávalók:
10 db muffinhoz és egy 18 cm átmérőjű tortaformához:

12 dkg vaj
1 csomag vaníliás cukor
12,5 dkg natúr joghurt/tejszín
3 tojás
10 dkg cukor
15 dkg liszt
1 dkg kakaópor
1 tk sütőpor
0,5 tk szódabikarbóna
7-8 dkg étcsoki kis kockákra vágva
4 alma megpucolva, kis kockákra vágva


Az almát és a csokit előkészítjük, a vajat megolvasztjuk. A sütőt előmelegítjük 200 fokra. A sütőformát előkészítjük (ha szilikonos, akkor csak tepsire rakjuk, ha nem szilikonos, akkor kivajazzuk és megszórjuk kakaóporral)
Egy nagy tálban robotgéppel elkeverjük a vajat, cukrokat, tojásokat, joghurtot.
Egy másik tálba kimérjük és elkeverjük a lisztet, kakaóport, sütőport és szódabikarbónát.
A két tál tartalmát összeöntjük, elkeverjük, hozzáadjuk a csokikockákat és az almakockákat, a sütőformába kanalazzuk és kb 15-20 perc alatt készre sütjük (tűpróba).

2011. szeptember 13., kedd

Citromos-joghurtos sütemény

Nem tudom, feltűnt-e, hogy mennyire szeretem a citromos édességeket. Hát ja. Ez van. Citromos, málnás és csokis. Ez a triumvirátus. Úgyhogy gyanítom, hogy nem hőköltök hátra ettől a citromostól sem.



Hozzávalók:

Maximum 26 cm átmérőjű tortaformához (ld. a képen)

2 tojás
200 g cukor
1 citrom reszelt héja
2 ek citromlé
1 kk vanília kivonat
250 ml joghurt
120 ml olaj
280 g liszt
3 kk sütőpor

porcukor a tetejére


Előmelegítjük a sütőt 180 fokra (légkeveréssel 160 fokra). A lisztet a sütőporral egy tálba szitáljuk. A tojásokat a cukorral robotgéppel habosra keverjük, hozzáadjuk a citromhéjat és citromlevet, a vanília kivonatot, a joghurtot és az olajat. Ha jól elkevertük, fokozatosan hozzáadjuk a sütőporos lisztet, az egészet 20-26 cm átmérőjű tortaformába öntjük (ha nem szilikon a forma, akkor kivajazzuk, kilisztezzük), és 35-40 percig sütjük. Tűpróbával teszteljük a végén, hogy megsült e. Hűlni hagyjuk, majd porcukorral meghintve tálaljuk.

Ha a képen láthatónál magasabb süteményt szeretnénk, akkor édemes a 26-osnál kisebb tortaformát használni.

2011. szeptember 9., péntek

Kávés cheesecake

Egy régebbi eresztés, kávés cheesecake recept a nagyságos Rachel Allentől. Na jó, hát nem tőle személyesen, mert én igazából Mrs. Moore-tól kaptam, de ő meg onnan. Na de egyébként is, nem mindegy?:)


Hozzávalók:

Alap:
12,5 dkg darált háztartási keksz
3,7 dkg vaj olvasztva
1,5 ek tejszín
1 ek víz

Töltelék:
50 g étcsoki
1,5 ek whiskey
65 ml kávé
50 g cukor
1 tojás
200 g krémsajt

Az olvasztott vajat, a tejszínt és a kekszet összekeverjük/morzsoljuk és egy 18 cm átmérőjű tortaformába egyengetjük, ha kell, 1 ek vízzel meglocsoljuk, hogy jobban tapadjon.

Az étcsokit megolvasztjuk, hozzákeverjük a whiskyt és a kávét és félretesszük hűlni. Közben a krémsajtot alaposan elkeverjük a cukorral és a tojással, majd a kihűlt kávés csokit is hozzákeverjük és ezt az egészet az alapra öntjük. 175 fokon kb 45 percig sütjük.

Rachel Allen receptje - ha jól tudom.

Életmentő tésztaleves

Ismét Mazsola a vendégszerző, fogadja taps és üdvrivalgás ezúttal is. 


Jobb napokon ez az az étel, amit össze tudok dobni abból, ami itthon van. Ennek megfelelően nagyon sokszor csináltam már meg, és sokat variáltam, leginkább attól függően, hogy mit tudtam összeszedni a hűtőből. Borzasztó egyszerű, tkp az instant tésztaleves kicsit igényesebb változata. Olyan, mint a bögrés süti, néha kell valami, ami megment. Az alapötelete a ramenre hajaz, de ez a változat a legkevésbé sem autentikus, attól tartok. Ami mindig van benne, az a tészta, a vöröscurry paszta és a tejföl/yoghurt, tofu, meg valamilyen zöldség, pl. borsó.




Hozzávalók 2 személyre:

1 liter zöldségalaplé (ha lenne, de nálam ilyesmi nem szokott lenni), vagy egyszerűen víz és egy zöldésleveskocka (bocsiiii)
ázsiai tojásos tészta, négy darab van egy csomagban, abból egy
vöröscurry paszta
30 dkg tofu (füstölt vagy natúr)
1 pohár natúr yoghurt (vmi jobb fajta, pl. Cserpes)
20 dkg zöldborsó
koriander/petrezselyemzöld a tetejére

A vizet felforralom, beledobom a leveskockát, beleteszem a tésztát. Ha a tészta már nincs egy tömbben, ami hamar bekövetkezik, beleteszem a kis darabokra vágott tofut és a borsót (a répa és egyéb gyökérzöldségek is jók, csak vékonyra kell szeletelni, hogy megpuhuljon, de csak nagyjából, nem kell az egésznek egy homogén péppé összeállni a végén). Amikor a tészta és a zöldség már majdnem megfőtt, vagyis kb. 10 perc elteltével belekeverek 2 tk vöröscurry pasztát, és 1-3 ek yoghurtot (ízlés szerint:)). Sózom, borsozom (leginkább azért, mert egy ilyen egyszerű ételnél minden további lépés erősíti azt az érzést, hogy mégiscsak vmit rendes vacsorát készítettél). Tálaláskor a tetejére teszek egy kiskanál yoghurtot, és szórok rá petrezselyemzöldet, vagy ha sikerült beszerezni, akkor koriander, az sokkal menőbb. Az, hogy a képen ez nem látszik, csak a véletlen műve lehet. A naan illik hozzá.

2011. szeptember 6., kedd

Túróval töltött gomba

A pampuska után megmaradt túróból lett ez. Kb ugyanannyira kevés idő kell hozzá. 



Hozzávalók:
fél kg nagy fejű csiperke
20-25 dkg túró
4-8 dkg juhtúró
1 citrom reszelt héja
só, bors, chili
olívaolaj

5-10 dkg reszelt gouda (elhagyható)

1. A gombákat megmossuk, tönkjüket kitörjük és egy sütőtálba helyezzük, fejjel felfelé.
2. A túrót és a juhtúrót egy tálban összetörjük, sózzuk, borsozzuk, belereszeljük a citrom héját, adunk hozzá egy kevéske chilit és jól elkeverjük.
3. A gombafejeket megtömjük a túrós töltelékkel, ha van kedvünk, reszelünk rá egy kis sajtot, meglocsoljuk kevéske olívaolajjal és 210 fokos sütőben sütjük 20-30 percig.

Salátával jó kis vacsi, a citromos íz príma twistet ad az ízének.

2011. szeptember 5., hétfő

Pampuska (nem fánk)

Tisztában vagyok vele, hogy a pampuska általában inkább valami fánkfélére utal, de én most jól kiszúrok a google-ben keresőkkel, mert itt pampuska címszó alatt nagyon nem fánkot találtok. Valami miatt mi ezt hívtuk pampuskának, becézve pampinak:) Túrólepény tulajdonképpen. Sokszor mentett már életet gyors vacsoraként, kisebb, közepes és nagykoromban is. Enyhén megsózva, paradicsommal majdnem olyan élmény, mint egy jó bundás kenyér. Főleg ha a paradicsom itt terem a kert végében.



Hozzávalók 15-18 db-hoz:
25 dkg túró
5-6 dkg juhtúró
1 tojás
1 kávéskanál só
2 ek liszt
6-8 dkg búzadara
1 ek zsemlemorzsa

kevés olaj

1. Minden hozzávalót egy tálba mérünk és kézzel összegyúrjuk. Ha nagyon ragad, akkor adunk még hozzá búzadarát és vagy zsemlemorzsát, esetleg lisztet.
2. Serpenyőben kevés olajat hevítünk, a masszából gombócokat formázunk, ellapítjuk tenyérrel és a serpenyőbe tesszük. Mindkét oldalukat barnásra sütjük. (kb 4-5 cm átmérőjű lepénykék lesznek).

Salátával, simán friss paradicsommal, chutney-val, vagy akár magában is ehetjük.

2011. szeptember 2., péntek

Diós-mandulás csokis süti

Jamie egyik régi könyvében szerepel a recept. Onnan az ihlet, most, hogy újra aktivizáltam magam a Könyves Kedd és a Magazine Monday mozgalmak szellemében. Elég masszív süti, liszt az nuku, cserébe mandula, dió és csoki... Fagyival a legjobb, oder tejszínhabbal. Ha valami rusztikus, akkor ez az.



Hozzávalók:
120 g mandula
120 g dió
200 g puha vaj
60 g cukor (lehet kicsit több, én most direkt csökkentettem, mert ilyen kis trükkös voltam)
4 db tojás kettéválasztva
200 g étcsoki
1 kk kakaópor

1. Előmelegítjük a sütőt 190 fokra és előkészítünk egy kb 24 cm átmérőjű sütőformát. Ha szilikon, akkor meg is vagyunk, ha nem szilikonforma, akkor alaposan kivajazzuk és lisztezzük.
2. A vajat megolvasztjuk, hozzáadjuk a cukrot és a tojások sárgáját és habosra verjük.
3. A mandulát és a diót ledaráljuk, az étcsokit apróra vágjuk. Mindezt a vajas-cukros masszához adjuk és jól elkeverjük.
4. A tojások fehérjét kemény habbá verjük és óvatosan, hogy ne törjön a hab, a másik tál tartalmához keverjük.
5. A masszát a sütőformába öntjük és kb 35 percig sütjük.


2011. szeptember 1., csütörtök

Epres/szőlős kosárkák

A második vendégposzt, ezúttal Mazsolától! Nem rémülünk meg az epertől, hanem szőlővel helyettesítjük. Értjük egymást?:) 

Jóval az eperszezon után, de nagyon nyári, csak abból kell csinálni, ami épp van a piacon. Könnyű, szép és tapasztalataim szerint elemi vágyakozást kelt mindenkiben. Eper helyett most szőlőt használnék hozzá (elfelezve, kimagozva a szemeket, egy ilyen falatnyi sütinél, meg egyáltalán, ráharapni a szőlőmagra nem az a dolog, amit bárki is értékelne), vagy más szezonális bogyót/gyümölcsöt, ami egyben alkalmat ad a tejszínhab ízesítésének átgondolására, felszabadítva kreativitásunkat... (pl csokis krém és málna ősszel, csoki kandírozott naranccsal télen, nem is tudom, egyszerű lélek vagyok, engem a csokis tejszínhab a teteján étcsoki forgácsokkal és némi rizsborba/Cointreau-be áztatott mazsolával is feldobna november végén. Bármikor.)

Akár eperrel, akár szőlővel, a tejszínhabot csak egy kis citrom-lime kombóval ízesítettem és ebben a melegben most se tennék másképpen, ennyi bőven elég a boldogsághoz.




Hozzávalók kb 30 darabhoz:

Az omlós tésztához
30 dkg finomliszt
20 dkg cukor
10 dkg vaj
jéghideg víz

Egyszerű omlós tészta alaprecept, a lisztet összekeverem a cukorral, a hideg vajat kockákra vágom és kicsi vizet hozzáadva nagyon gyorsan kézzel, biztonsági játék esetében fakanál nyelével, dagasztógépel öszegyúrom (a kéz melegétől könnyen válik ragacsos masszává az egész. Pláne amikor amúgy is negyven fok van). Szóval gyorsan kell dolgozni, nem kell sokáig masszírozni, csak amíg összeáll, aztán fóliába csomagolva áll egy félórát a hűtőben. Addig meg is lehet csinálni a többit.

A krémhez
1/2 liter tejszín
cukor (ízlés szerint, de utálom az ilyet a receptekben), kb 10 dkg, de télleg jobb megkóstolni... (kóstolgatni úgyis mindig jó sütés közben)
1-1 citrom és lime

A hideg tejszínt felverem (legyen nagyon hideg, kicsit be lehet tenni a mélyhűtőbe is) a cukorral,
majd belereszelem egy citom és egy lime héját.

A tetejére:
1/2 kiló eper
eperlekvár

Megmosom, megtisztítom, félbevágom.

A sütihez kis kosárformák kellenek (meglepő fordulat), amiket kivajazok, a tésztát kinyújtom, nagyobb köröket szúrok ki belőle (fánkszaggatóval, vagy mi az, nagyanyai örökség), persze vágni is lehet, kibélelem vele a kosárkákat, a szélén lelógó tésztát levágom, tepsibe rakosgatom őket. Szintén biztonsági játék/tökéletességre törekvés, ha veszem a fáradtságot, és teszek valamit (asszem legutóbb kis üveggolyókat használtam erre a célra) az aljára, hogy véletlenül se púposodjon fel a tészta (de azért alapvetően úgy gondolom, hogy annyi hite kell, hogy legyen az embernek, hogy megpróbálja enélkül. Adrenalin, veszélyes élet, meg minden). 200 fokos sütőben (légkeverés nélkül, utálom, ha összeégeti nekem a peremét) 10-15 perc alatt világos barnára sütöm. Najó, inkább az erősebb bézsszín a cél, ki ne száradjon. Szal vakra kell sütni:)

Miután ezen átestünk, nagyon gyorsan kapcsoljuk ki a sütőt, kánikula van.

A kosárkákat is hagyjuk kihűlni, majd kiszedjük a formából (óvatosan!), megtöltjük a tejszínhabbal, rárakosgatjuk az epreket, és végezetül némi felmelegített eperlekvárral áthúzzuk, hogy fényes és kívánatos legyen.


Related Posts with Thumbnails

Csak a puffin

Zenék

Adatvédelem

Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetőek más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

  © Blogger template On The Road by Ourblogtemplates.com 2009

Back to TOP