2011. július 31., vasárnap

Lecsós szelet

A lecsót szeretjük, a nyulat szeretjük, akkor a kettőt együtt miért ne, ugye?:)



Hozzávalók:
0,5 kg pecsenye nyúlhús - színhús
só, bors, olaj

A lecsóhoz:
5-6 ek zsír
4 közepes fej vöröshagyma
5-6 db TV paprika
5 db paradicsom


1. A hagymát félkörökre karikázzuk, a paprikát és a paradicsomot kisebb kockákra vágjuk. A húst megmossuk, négy nagyobb szeletre vágjuk, enyhén sózzuk és borsozzuk.
2. Egy serpenyőben kevés olajat hevítünk, és megpirítjuk rajta a hússzeletek mindkét oldalát.
3. Közben a zsírt megolvasztjuk, rádobjuk a hagymát és közepes lángon 6-8 percig fonnyasztjuk, majd hozáadjuk a paprikát, 2 nagy csipetnyi sót és közepesnél alacsonyabb lángon pároljuk jó sokáig. Le is fedjük, néha átkeverjük, majd 15 perc elteltével kb, ha már puhult a paprika, hozzáadjuk a paradicsomot is és közepes lángon főzzük kb 30 percig. A vége előtt kb 15 perccel belerakjuk a megpirított hússzeleteket is, és így főzzük a továbbiakban.

Kenyérrel tunkolva príma lesz.

További nyúlhúsos receptek:
www.gasztrabbit.blogspot.com

2011. július 29., péntek

Mustáros-fehérboros combok

Még nincs vége a nyúlrecepteknek, ez is az egyszerű széria része.



Hozzávalók:
3-4 nyúlcomb
2-3 ek mustár
2 dl fehérbor
1-2 fej vöröshagyma
só, bors, olaj

0. A hagymát felkarikázzuk, a mustárt jól elkeverjük a fehérborral.
1. A combokat megmossuk, sózzuk, borsozzuk, majd serpenyőben olajat hevítünk, rátesszük a combokat és mindkét oldalukat megpirítjuk 10-15 perc alatt.
2. Ha megpirultak a combok, kivesszük őket, a maradék zsiradékon üvegesre pároljuk a hagymát, majd visszatesszük a combokat, ráöntjük a mustáros fehérbort és felforraljuk. Ha kész, az egészet átöntjük egy jénaiba, vagy bármilyen más sütőtálba és sütőbe toljuk. 200 fokon kb 50 percig sütjük. Közben 1-2x átforgatjuk a combokat.

Tepsis krumplival ettük.

További nyúlhúsos receptek:
www.gasztrabbit.blogspot.com

2011. július 27., szerda

Gombapaprikás

Továbbra is vendégművészek produktumaival gazdagítom a blogot. A gombapaprikás is egyike azon ételeknek, melyeket imádok, de soha nem csinálom:) Egyelőre ilyen a töltött káposzta is, a zserbó is, és még sorolhatnám a frankó otthoni kajákat. A lecsó is csak nemrég került át a másik csapatba. Ezért jó, ha a szülők jönnek hozzánk és főznek helyettem.:) És habarnak pl. Ej:)



Hozzávalók 6-8 főre:
50 dkg gomba
2 közepes fej vöröshagyma
3-4 evőkanál olaj
2 csapott kávéskanál liszt
3 evőkanál tejföl
só, bors
pirospaprika


1. Az olajon megpirítjuk az apró kockára vágott vöröshagymát, megszórjuk pirospaprikával, és beletesszük a megmosott, felszeletelt gombát. Megsózzuk és közepes lángon pároljuk. Amikor bő levet engedett, megborsozzuk és egyszer-egyszer megkavarva zsírjára sütjük!
2. Felengedjük annyi meleg vízzel, hogy ellepje, felforraljuk.
3. A lisztből a tejföllel és kicsi sóval habarást készítünk, amit simára keverünk.
4. A felforrt gombaléből egy-egy merőkanállal a habaráshoz keverünk és felhígítjuk. A felhígított habarást a gombához öntjük, felforraljuk. Ha túl sűrű, még egy kis meleg vizet öntünk hozzá és még utána sózhatjuk.

Nokedlivel a legjobb. Főleg, ha azt sem  nekem kell csinálni:)

2011. július 26., kedd

Sárgadinnyés-barackos gyümölcsleves

Nem saját receptem, hanem Laci anyukájáé, de cserébe nagyon-nagyon finom. Tényleg. Good luck!



Hozzávalók:
0,5 kg alma
5 szem szegfűszeg
3-4 db őszibarack
40 dkg sárgadinnye
1 db citrom
fél csomag hidegen elkészíthető puncs pudingpor - tudom, tudom.
fél üveg dr oetker rumaroma
3 ek cukor
2-3 dl tejszín

1. Egy liter vizet felforralunk 3 ek cukorral és fél citrommal. Míg forr, az almát meghámozzuk, feldaraboljuk és a forró vízbe tesszük. Hozzáadjuk a szegfűszeget és puhára főzzük. Ha kész, kivesszük a citromot és a szegfűszeget, a citrom levét belefacsarjuk, megvárjuk, míg kihűl és botmixerrel turmixoljuk. Így kapjuk meg az alaplevet.
3. A fél csomag pudingporból hideg pudingot készítünk, ahogy aranka írja (tejjel), hozzáadjuk a rumaromát, belereszeljük a megmaradt fél citrom héjat és belefacsarjuk a levét is. Ha ez mind megvan, a kihűlt alapléhez keverjük és ha kell, még adunk hozzá cukrot, esetleg citromlevet is. Ha nagyon sűrű, almalével lehet hígítani. Hozzákeverjük a tejszínt.
2. A barackot és a dinnyét kis kockákra vágjuk, a levesbe keverjük és a kész levest tálalásig behűtjük.

2011. július 25., hétfő

Tepsis krumplival sült hússzeletek

Ismét egy nagyon egyszerű alapanyagokból készülő egyszerű étel.



Hozzávalók:
0,5 kg nyúl színhús
1 kg krumpli
5-7 dkg füstölt szalonna
1 közepes fej hagyma
olaj
só, bors

1. Előmelegítjük a sütőt 200 fokra.
2. A húst megmossuk és négy szeletre vágjuk. Hasonló a csirkemellhez, de egy része a húsnak elég vékonyka, nem baj, az is jó lesz. Sózzuk, borsozzuk.
3. A krumplit meghámozzuk, cikkekre vágjuk és sózzuk. A hagymát félbevágjuk, aztán a feleket negyedeljük, a szalonnát 2 cm-es vékony szeletekre vágjuk.
4. Előveszünk egy pecsenyesütő tepsit, belerakjuk a krumplit, rászórjuk a hagymát és a szalonnát, meglocsoljuk olajjal és ráhelyezzük a hússzeleteket. A hússzeletekre is tehetünk pár darab szalonnát, úgy kevésbé fog kiszáradni. Pici vizet öntünk rá (kb fél dl-t). Alufóliával letakarjuk és 200 fokon sütjük. Kb 40 perc múlva az alufóliát levesszük és addig sütjük, míg a krumpli is megpirul.

További nyúlhúsos receptek:
www.gasztrabbit.blogspot.com

2011. július 20., szerda

Rántott máj

Most az a helyzet, hogy nagyon egyszerű nyulas receptre van szükség, ezért lett májpástétom helyett sima rántott máj. Nem is bánom. A máj olyan nálam, mint a gomba, rántva is imádom, pirítva is, szinte bárhogy. Sikerült is tegnap rosszullétig tolni...



Hozzávalók:
nyúlmáj
liszt
tojás
zsemlemorzsa

olaj

1. A májat megmossuk, ha akarjuk, kisebb darabokra vágjuk, de ha nem akarjuk, akkor nem. Ez esetben jó nagy májdarabok lesznek, kb tenyérnyi.
2. Előkészítjük a panírozást: egy tányérba lisztet szórunk, egy másik tányérban felverünk 1-2 tojást, egy harmadik tányérba pedig zsemlemorzsát szórunk. Egy nagy serpenyőben olajat hevítünk, de nem nagyon forróra, csak közepes lángon.
3. A májat bepanírozzuk, vagyis megforgatjuk lisztben, aztán a tojásban, végül a zsemlemorzsában is, ezután, ha akarjuk picit megsózhatjuk, de nem muszáj. Az olajban kisütjük.

Krumplipürével ettük.

További nyúlhúsos receptek:
www.gasztrabbit.blogspot.com

2011. július 19., kedd

Limekrém

Árhív darab ez is, de nyugi, nem a kaja lapul hetek óta a hűtőben, hanem a recept, érted:) 



Hozzávalók:
2 lime
2 db tojás
10 dkg cukor
3,5 dkg vaj
1 kk citromlé
26 dkg natúr joghurt
1 dl tejszín

1. A lime héját lereszeljük, levét kifacsarjuk és a cukorral, vajjal, citromlével együtt összeforraljuk, míg elolvad a cukor. Félretesszük 20 percre hűlni.
3. Ha kihűlt, hozzáadjuk a 2 tojást és közepes lángon besűrítjük. Félretesszük hűlni, és ha teljesen kihűlt, hozzáadjuk a joghurtot és a felvert tejszínt és jól behűtjük.

Közel-keleti sült padlizsán

A recept Segal Viktor: Színek és ízek című könyvéből származik. A recept, ami kovászos uborkát és kaprot is tartalmaz, melyek egyike sem szerepel a top 10-es, de ha plusz egy nullát ütnék, sem túloznék, szóval még a top 100-as listámon sem. De aki szereti a koviubit, szeretni fogja ezt is. Márpedig azt hiszem, Ti vagytok többségben.


Hozzávalók

Hozzávalók (4-8 adag):
4 nagyobb padlizsán
1dl olaj
2 gerezd fokhagyma, finomra aprítva
só, bors

Lilahagymás-olívaolajos kovászos uborka:

2 darab közepes méretű kovászos uborka, apróra kockázva
fél lilahagyma, finomra aprítva
1 sárga húsú zöldpaprika, apróra kockázva
1 kápia paprika, apróra kockázva
fél csokor kapor, finomra aprítva
fél citrom leve
2 evőkanál olívaolaj
só, bors

Elkészítés

1. A sütőt előmelegítjük 200C fokra. A padlizsánokat hosszában félbevágjuk, majd felületüket rombusz formában éles késsel, nem túl mélyen, beirdaljuk. Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, majd a forró olajban a padlizsánokat kettesével, vágott felükkel lefelé helyezve, hirtelen sütjük, amíg szép piros színt kapnak. Megfordítjuk , és a héjas felüket is megpirítjuk.

2. A megpirított padlizsánokat sózzuk, borsozzuk, majd bedörzsöljük a finomra aprított fokhagymával, úgy, hogy a vágások közé érjen.

3. Nagy tepsibe fektetjük a nyolc fél, elősütött padlizsánt, majd kb. 10-15 perc alatt megsütjük, amíg teljesen megpuhulnak.

4. Miközben sül, elkészítjük a lilahagymás-olívaolajos kovászos uborkát: az uborkát, a lilahagymát és a zöldpaprikát apró kockákra szeleteljük, majd összeforgatjuk az olívaolajjal, citromlével és a finomra aprított friss kaporral.

5. Tálaláskor a megsült padlizsán tetejére kanalazzuk a lilahagymás-olívaolajos uborkát. Forrón is kínálhatjuk, de hidegen is kiváló.

2011. július 13., szerda

Lecsó

A lecsó az ultimate családegyesítő étel. Komolyan. Empíria van mögötte, nem viccelek én. Az egyetlen étel, ami szignifikánsan többször készül úgy, hogy Apa segít Anyának, férj segít a feleségnek, barátok segítenek a házigazdának. Ritkább az, hogy valaki egyedül készíti. Higgyetek nekem, én ezt megfigyeltem jól. Egyébként szerintem százszor jobb tunkolni, mint a ratatouille-t, pedig azt is szeretem. És egyébként is, a ratatouille magányos műfaj:)



Nálunk így készül a lecsó:

Hozzávalók:
5-6 ek zsír
4 közepes fej vöröshagyma
5-6 db TV paprika
5 db paradicsom


1. A hagymát félkörökre karikázzuk, a paprikát és a paradicsomot kisebb kockákra vágjuk.
2. A zsírt megolvasztjuk, rádobjuk a hagymát és közepes lángon 6-8 percig fonnyasztjuk, majd hozáadjuk a paprikát, 2 nagy csipetnyi sót és közepesnél alacsonyabb lángon pároljuk jó sokáig. Le is fedjük, néha átkeverjük, majd 15 perc elteltével kb, ha már puhult a paprika, hozzáadjuk a paradicsomot is és közepes lángon főzzük kb 30 percig.


A lecsó vékony szelet kenyérrel nem jó, hanem inkább jó vastag kenyérrel.

2011. július 12., kedd

Kakaós-meggyes süti (majdnem Dunahullám)

Igazából annak indult, Anyukám díjnyertes receptje alapján, csak aztán megpróbáltam túlokoskodni, így a végeredményt nem merném Dunahullámnak nevezni, de majdnem ugyanolyan finom. Vagyis nagyon finom, csak máshogy. A túlokoskodás eredménye ez a tökéletes seszínű krém. Azt hittem, a meggy ugyanúgy fog viselkedni, mint a málna, ezért a már ismert málnahabot próbáltam reprodukálni, ezúttal meggyel. Hát nagyon frankón sikerült, mikor hűtőbe raktam, még nagyjából meggyszínű volt, de mire kivettem, addigra ilyen seszínű lett. Szóval ezen még van mit dolgozni, de nem aggódom, elég jól csúszik így is a süti. Ja, és a csokibevonatról egy szó: a túró rudi tortánál az egyetlen kiküszöbölendő probléma jelenleg az, hogy az egybefüggő csokiréteg miatt nem mindig sikerül szépen szeletelni. Ezért legutóbb már ezzel az elegáns káosz megoldással oldottam meg a csokizást, és olyan elégedett voltam, hogy most ugyanazt a technikát alkalmaztam. Ez persze nem olyan masszív csokiréteg, de cserébe viszonylag jól szeletelhető.


Hozzávalók egy 24 cm átmérőjű tortaformához:
12 dkg porcukor
fél csomag vaníliás cukor
12 dkg vaj
2 tojás szétválasztva
20 dkg liszt
6 ek tej
1/4 csomag sütőpor

1-2 ek kakaópor
25 dkg magozott meggy

A krémhez:
25 dkg magozott meggy
200 ml tejszín
10 dkg zselatinfix
50 g porcukor

A tetejére:
10 dkg étcsoki

0. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Előkészítjük a sütőformát, ha szilikon, akkor semmit nem kell tenni, ha nem az, akkor kivajazzuk és lisztezzük a formát.
1. A tojásokat kettéválasztjuk, a vajat megolvasztjuk. A tojássárgákat habosra keverjük a porcukorral, a vaníliás cukorral, a vajjal és 5 ek tejjel.
2. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük és a másik keverékhez adjuk, óvatosan, hogy ne törjön nagyon össze a hab.
3. A lisztet és a sütőport elkeverjük és a tojásos masszához keverjük.
4. A massza felét a tortaformába egyengetjük, a másik feléhez hozzákeverjük a 1,5 ek kakaóport és 1 ek tejet, ha kész, a világos massza tetejére kenjük.
5. A kimagozott meggyeket belenyomkodjuk (jó sűrűn) a tésztába, majd sütőbe toljuk és kb 20 percig sütjük.
Ha kész, megvárjuk, míg teljesen kihűl.

Ha kihűlt, elkészítjük a krémet:
A meggyet botmixerrel pürésítjük, majd sűrű szövésű szitán átpasszírozzuk.
A tejszínt elkezdjük habbá verni, leállítjuk kicsit, belekeverjük a zselatinfixet, aztán kemény habbá verjük, és amikor kész, hozzákeverjük a porcukrot és a meggylevet. A kihűlt süti tetejére kenjük és hűtőbe rakjuk, hogy megdermedjen. Ha megdermedt, olvasztott csokival "locsoljuk meg", egy kiskanállal össze-vissza csokit csorgatunk rá. Kicsit még hűtőbe rakjuk, hogy megkössön a csoki is.

2011. július 11., hétfő

Sárgabarackos csokihab

Laci csokihabot kért. Laci csokihabot kapott. Más kérdés, hogy eltelt közte pár nap. Azért örült.



Hozzávalók 4-6 db 1-dl-es pohárkához:
150 ml tejszín
100 g étcsoki
25 g cukor
2-3 db sárgabarack

1. 50 ml tejszínt egy kis lábasba öntünk, hozzáadjuk a cukrot és csokit és tűzhelyen alacsony lángon addig melegítjük, míg jól megolvad minden. Ha kész, lehúzzuk a tűzről és hagyjuk teljesen kihűlni.
2. Ha kihűlt, akkor a maradék 100 ml tejszínt felverjük és a csokis masszával óvatosan, hogy nagyon ne törjön össze, simára keverjük, majd kis pohárkákba adagoljuk, úgy, hogy beleszórunk apró sárgabarackdarabokat is.
3. Minimum 1-2 órára hűtőbe rakjuk.

2011. július 8., péntek

Főtt kukorica

OMG, főtt kukorica. Mennyire imádom. Valaki kérdezte a múltkor, hogy hogy kell "jól főzni", úgyhogy most leírom, én hogy csinálom, nekünk így jó. Viszont jó tudni, hogy nem mindenki csinálja így, van, aki órákig főzi, god knows why, szerintem az őrjítő. Még ma is élénken emlékszem a sokkra, amit akkor éltem át, mikor egyszer régen, vagy 10 éve valakinél voltam vendégségben, kérdezte a mama, hogy kérünk e főtt kukoricát, mondtuk, hogy igen, aztán csak vártuk, vártuk, eltelt 1 óra, 2 óra, és már majd megőrültünk az illattól, de sehol semmi.Tudod, amikor már a falat kaparnád kínodban, óvatosan rákérdezel, hogy hogy áll a főtt kukorica, jön a válasz, hogy alakul, titokban elhúzod a szádat:), de reménykedsz, hogy csak kész lesz már nagyon hamar, aztán fél óra múlva még mindig sehol.. Szóval az egy nagyon kemény időszak:), de azóta már  mástól is hallottam, hogy így szokta... Na én aztán nem, még ez a fél óra is sok:)



Tehát, a főtt kukorica "recept":)

Hozzávalók:
csöves kukorica
víz


A kukoricák héját/leveleit leszedjük, a haját is eltávolítjuk. A kukoricákat leöblítjük. Egy jó nagy lábas alját kibéleljük a levelekkel, ráhelyezzük a kukoricacsöveket (ha nem fér bele egészben, akkor értelemszerűen kettétörjük). Felengedjük hideg vízzel, úgy, hogy ellepje a kukoricákat. A tetejét is lefedjük a héjával, aztán közepesnél kicsit erősebb lángon feltesszük főni. Ha felforrt, közepes lángon folytatjuk tovább és kb 10-15 percig főzzük.

Ha kész, kihalásszuk a kukoricát és sóval megesszük. Very good.

Plusz egy dolog: Egyszer olvastam valahol, hogy még ennél is gyorsabban megoldható a dolog, ha nem szedjük le a leveleket, hanem úgy, ahogy van, berakjuk a mikróba és 3-4 percig ott "főzzük". Állítólag működik, én nem próbáltam, de nincs kizárva.

Ezzel el is indítom a for dummies kategóriát, ahol nagyon alap dolgok fognak szerepelni, mert érdekes módon soha senki nem azt kérdezi, hogy hogy kell málnás cheesecake brownie-t készíteni, hanem hogy hogy kell pl túrós csuszát, főtt kukoricát, paprikás krumplit készíteni. A blogsznobság soha nem fenyegetett, úgyhogy nem derogál leírni ilyesmiket, szerintem heti egyszer belefér valami ilyesmi is.

2011. július 7., csütörtök

Csokis-kókuszos keksz

Keksz már régen volt. Most van.



Hozzávalók 20-25 db-hoz:
10 dkg étcsoki
3,5 dkg vaj
1/3 tk vaníila aroma
1 tojás
7 dkg cukor
3,5 dkg liszt
1/4 tk sütőpor
45 g kókuszreszelék

A 10 dkg étcsokit és a vajat összeolvasztjuk, levesszük a tűzről és félretesszük.
Egy tálban a tojást, a cukrot, a vaníila aromát gépi habverővel habosra keverjük. Egy másik tálba kimérjük a lisztet, hozzáadjuk a sütőport.
Ha mindez megvan, akkor az összes cuccot a megolvasztott vajas csokihoz adjuk, jól elkeverjük, és betesszük a hűtőbe. Lehet, hogy 1-2 óra is elég, nálam egy éjszakát bent töltött.

Másnap kivesszük, gombócokat formázunk a masszából, tepsire tesszük, tenyérrel, vagy egy pohár talpával ellapítjuk és 180 fokra előmelegített sütőben 12 percig sütjük. Lapos tortalapáttal, vagy kiszedőlapáttal még meleg állapotában óvatosan alávágunk, és akkor nem tapad oda, kihűl és ehetjük.

Related Posts with Thumbnails

Csak a puffin

Zenék

Adatvédelem

Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetőek más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

  © Blogger template On The Road by Ourblogtemplates.com 2009

Back to TOP