Még hogy függő lettem! Micsoda kis arcoskodó makimajom voltam.. 2007. szeptember 12-én ezt nagy okosan kijelentettem, aztán még sütöttem vagy 3-4 x és azóta egyszer sem... Most került elő megint, de ha nincs a kenyeres ételfotós játék, akkor most sem:) Nem azért, mert nem szerettük, vagy baj volt vele, hanem mert bedarált a nagy bloggerlét, meg az állandó vadászat az újdonságokra. Na lényeg, most megint előszedtem a receptet és legyártottam a kenyeret. Jó is lett, príma. Nem is értem, miért nem lettem függő:)

Akkor nem volt kép, most van, úgyhogy leírom megint, a 2011-es, lényegesen tapasztaltabb, nagyvonalúbb receptkezelési rutinommal egyszerűsítve a folyamatot.

Hozzávalók:
egy 2,4 dl űrtartalmú csésze
3 csésze finomliszt
1 1/4 tk só
1/8 kocka friss vagy 1/4 tk porélesztő
szűk 1,5 csésze víz (nyáron hideg, télen langyos) Szerintem 1,25 csésze víz is elég


1. Este gy nagyobb tálban kézzel összekutyuljuk a lisztet, a sót, az élesztőt és a vizet. Nem kell dagasztani, csak éppen hogy elegyíteni.
2. Lefedjük a tálat és szobahőmérsékleten 12-18 órán át hagyjuk állni. (Sűrű, ragadós, kovászhoz hasonló massza lesz belőle, amikor elővesszük.)
3. Ha letelt az idő, megszórjuk liszttel, hogy ne ragadjon a kezünkhöz (a nagyobb szemcseméret miatt jobb a rétesliszt) és kicsit áthajtogatjuk, majd letakarjuk és még hagyjuk pihenni 2 órán át. (na én ezt most elhagytam..)
5. A sütőt a legmagasabb hőfokra állítjuk és felhevítünk benne egy kisebb fajta öntöttvas lábast vagy jénai edényt. Belefordítjuk a tésztát és 25 percig lefedve, aztán 20-25 percig fedetlenül sütjük, végig maximális hőfokon. (én a végén letakartam alufóliával, mert nagyon kezdett már barnulni).