Ez már csak egy ilyen kekszes hónap. Még a síelésre vittem, a fiúk meg nem győzték kapkodni:) hehe.
Hozzávalók:
90 g vaj
60 g étcsoki
200 g cukor
2 tojás
1 kk vaníliakivonat
125 g liszt
20 g kakaó
0,5 kk szódabikarbóna
0,25 kk só
1. A csokit és a vajat egy lábasban, kis lángon összeolvasztjuk, majd hagyjuk hűlni.
2. Ha kicsit hűlt, akkor minden egyéb hozzávalót belekeverünk, és minimum 1 órára hűtőbe tesszük.
3. A sütőt 190 fokra melegítjük, egy tepsire sütőpapírt helyezünk.
4. A masszából kis golyókat formázunk, egymástól viszonylag távol tesszük őket, mert el fognak terülni. 12 percig sütjük.
Mondtam már, hogy a leves titka a levesbetét, és most sem tudok sokkal okosabbat mondani. Még a primkónak tűnő krumpliból is nagyon finom krémlevest lehet főzni, megszórni piritott bacondarabkákkal, és kész. Szerintem szuper.
És még valami. Ha tudni akarjátok, mikor fog esni a hó, csak kérdezzetek engem. Az elmúlt két hónapban háromszor kellett Budapestre mennem, és kb háromszor volt/van komolyabb, közlekedést is akadályozó hóesés, mondanom sem kell, hogy pont azokon a napokon...
December 19. GBT - hóesés, nehéz közlekedés
Január 7-8. Mesterszakács interjúk - hóesés, nehéz közlekedés
Január 29-30. GT Bazár és bráncsdolgok - hóesés...
A következő utat Pest érintésével február 26-ára tervezzük. Készüljetek hólánccal.
1. A hagymát apróra vágjuk, a krumplit megpucoljuk, megmossuk, és kockákra vágjuk. A bacont kis darabkákra vágjuk, hogy jól meg tudjon pirulni.
2. Egy serpenyőben megpirítjuk a bacont - jó sokáig, hogy tényleg roppanósak legyenek a darabkák.
3. Egy nagy lábasban vajat hevítünk, rádobjuk a hagymát és kis lángon üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk a krumplit, felöntjük kb 7 dl vízzel, és közepesnél nagyobb lángon főzzük legalább 15-20 percig, míg a krumpli teljesen megfő. Közben hozzáadunk kb fél-háromnegyed evőkanálnyi sót, és kevés borsot. Ha a krumpli puhára főtt, hozzáadjuk a tejszínt, még vizet és együtt főzzük még rövid ideig. Aztán leturmixoljuk az egészet, és ha túl sűrű, adunk még hozzá kis vizet.
Ezt eredetileg L Anyukája szokta készíteni, ez L kedvence az otthoni sütik közül. Nincs mit ragozni, pénteki piteként is megállta a helyét, hát itt is jó, ha megvan.
Hozzávalók:
4 tojás (normál méretű)
20 dkg porcukor
20 dkg rétesliszt (de jó a finomliszt is)
½ csomag sütőpor
2 dkg kakaópor
kb. 1 kg savanykás alma
egy kicsi vaj, és zsemlemorzsa a sütőpapír kikenéséhez
1. Az almát meghámozzuk, félbevágjuk, magházát eltávolítjuk, és vékonyan cikkekre vágjuk.
2. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Egy kb. 22 x 36 cm-es tepsit sütő papírral kibélelünk, kivajazzuk, zsemlemorzsával meghintjük, és az almaszeletekkel több (minimum 4) rétegben egyenletesen kirakjuk, úgy, hogy kicsit fedjék egymást a szeletek.
3. A tojásokat a cukorral felverjük (szinte már keményre), aztán hozzákeverjük óvatosan a sütőporral elkevert lisztet. A massza felét az almán egyenletesen elkenjük. A tészta másik felébe belekeverjük a kakaóport, és rákenjük a világos masszára. (Ez elég sűrű, nem baj, ha mindenhol nem teríti be a világos tésztát)
4. Kb 20 percig sütjük, de közben rá kell nézni, amikor már hólyagos a teteje, és a fényes csokis rész mattá válik, tűpróbával teszteljük. Ha kihűlt, lisztezett sütő pappírra kiborítjuk a tepsiből, így az alma lesz felül, és a papírt óvatosan lehúzzuk róla, vigyázva, hogy az alma ne ragadjon hozzá. Tetejét meghinthetjük porcukorral.
Formája a DrOetker féle briósformát követi, így aztán már nem is klasszikus briós. Szerintem. Mindegy, finomnak finom, tőlem hívhatják akárhogy.
Hozzávalók:
200 ml langyos tej
75 g vaj (megolvasztva)
375 g liszt
1 csomag szárított élesztő
50 g cukor
fél citrom eszelt héja
csipet só
A tetejére:
2 ek tej
jégcukor
1. A tészta hozzávalóit a fenti sorrendben egy nagy tálba mérjük, majd dagasztókaros géppel dagasztjuk. Meleg helyen letakarva 20 percig kelesztjük.
2. Közben sütőpapírt teszünk egy nagy tepsire.
2. Ha megkelt, 12 db kb 30 cm hosszú hengert sodrunk a tésztából, a henger közepére kötünk egy nagy laza csomót, a két végét pedig aláhajtjuk.
3. Ha az összes a tepsire került, letakarjuk és még így is kelesztjük 15 percet.
4. Közben előmelegítjük a sütőt 180 fokra.
5. Lekenjük a briósokat tejjel, megszórjuk jégcukorral és 20 percig sütjük kb, míg a teteje szép barnás árnyalatot kap.
Még egy Michael Bublé: Crazy little thing called love cover
Ottistól származik az ötlet, csak én nem ízesítettem, hanem pucin aszaltam az almát. Megpucoltam, kicsumáztam, aztán képességeimhez mérten vékonyra szeleteltem, sütőpapírra helyeztem, és sütőbe nyomtam. Rosszul emlékeztem, ő azt írta, hogy 120 fokon 70 percig, na én benyomtam 170 fokra, aztán 20 perc elteltével észbekaptam és levettem 120 fokra, és még úgy sütöttem 50 percig. Jó lett, ízesített verzió nála olvasható a fenti linken.
Na ilyen sem volt még itt, hogy főzelék. Most viszont van, káposztafőzelék, káposztaúr feje túl nagy volt, ezért a rettenetes mennyiségű pogácsa után is maradt még egy fél fej, lett belőle főzelék. Ezt most úgy ettük, mint a menzán. Se trendi sűrítési eljárás, se semmi fenszi 2010-es téma. Ebben kérem rántás volt, tejföl volt, nem is mondom meg, hogy milyen feltéttel:) L szerette volna (mármint a feltétet) mert gyerekkorára emlékeztette, hát nekem nem lett a kedvencem, de azért legyűrtük jóízűen. Sz-szel kezdődik és afaládéra végződik...
Hozzávalók:
1 l víz
1 kk egész köménymag
1 ek só
85 dkg káposzta (tiszta tömeg, amit már apróra vágtunk)
3 ek liszt
2-3 ek olaj
1 fej vöröshagyma apróra vágva
2 dl tejföl
A káposztát kb 1x1 cm-es kockákra vájuk, felforraljuk a vizet a sóval és köménymaggal, beletesszük a káposztát és puhára főzzük. Ha már puhul, egy serpenyőben zsemleszínű rántást készítünk az olajból és lisztből, belekeverjük az apróra vágott vöröshagymát, néhány percig együtt pirítjuk, hozzáadunk 0,5-1 dl vízet majd pedig a megfőtt káposztához keverjük - továbbra is tűzön tartva azt. A káposztához adjuk a tejfölt is és jól felforraljuk. Hát így.
Flat-catnél gyűjtöttem be pár héttel ezelőtt ezt a receptet, emlékszem, hogy a kép babonázott meg. Ki is próbáltam, egy baj volt csak, hogy elbénáztam és nem figyeltem eléggé a sütéskor, így erősen megpirult az alja a legtöbb keksznek. Szóval ha bárki nekikezd, akkor óvatosan a sütési idővel, nálam a 18 perc nagyon sok volt, 13 is elég lett volna. De az íze remek így is.
A hozzávalókat gyorsan összegyúrjuk, rudat formázunk belőle, folpackba csomagoljuk és hűtőben pihentetjük minimum 1 órán át. Ha teljesen megdermedt, éles késsel szeleteket vágunk és tepsire helyezzük. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra, és kb 13 perc alatt megsütjük - figyelni figyelni figyelni!
A zene pedig Michael Buble: Heartache tonight
Mellesleg az öltöny ellenére Buble az egyik legviccesebb, nagyon jófej énekes.
Jellemző rám. Hetek óta motoszkált a fejemben, hogy én mindenáron narancsos csokilikőrt akarok csinálni. Mindenhol kerestem - magazinokban, külföldi blogokon, honlapokon, ahol lehet. Kivéve a magyar blogokat:) Mígnem Flat-Cat ki nem rakta a mentás csokilikőrt, ahol korábbi csokilikőrökre hivatkozott, és tessék DP, íme a narancsos csokilikőr. Flat-cat receptje kicsit módosítva tehát:
Hozzávalók:
1 dl tejszín
15 dkg cukor
1 narancs reszelt héja és leve
2 ek kakaópor
5 dkg étcsoki
1 dl rum
1. A tejszínt, a cukrot, a narancs reszelt héját és levét, és a kakaót simára keverjük egy lábasban és felforraljuk.
2. Lehúzzuk a tűzről, hozzáadjuk a darabokra tört csokit, és elkeverjük, míg a csoki teljesen elolvad.
3. Megvárjuk míg kihűl, hozzáadjuk a rumot és leszűrjük, hogy ne maradjanak benne a narancshéjdarabkák. (Sokáig ne hagyjuk hűlni, csak egy kicsit)
1. A tejet, a cukrot és a vaníliás cukrot egy lábasba öntjük, majd közepes lángon óvatosan addig melegítjük, míg a cukor elolvad. Ha kész, levesszük a tűzről, hozzáöntjük a tejszínt és hűlni hagyjuk.
2. A kiflit felszeleteljük, a mákot és a porcukrot összekeverjük.
3. Ha kihűlt a cukros tej és tejszín, hozzáadjuk a tojássárgáját és jól elkeverjük.
4. Előmelegítjük a sütőt 190 fokra
5. Egy nagyobb jénai edény aljára lefektetünk egy sor kiflit, megszórjuk a cukros mákkal, és szórunk rá szárított áfonyát, meglocsoljuk a tejes keverékkel, majd jön egy következő sor kifli, mák, szárított áfonya, tejes kotyvalék és így tovább. A tetejére rámorzsoljuk a vajat és 30 perc alatt készre sütjük.
Ha egyszemélyes adagokat akarunk a képen láthatóhoz hasonlóan tálalni, akkor nem egy nagy jénaiban rakjuk egymásra a hozzávalókat, hanem pl. szufléformában, vagy bármilyen sütőálló kisebb formában.
Pont most írtam a barátaimnak, hogy tegnap - négy nappal a tervezett indulás előtt - elhangzott a bűvös mondat Anyukám szájából: "és kislányom, viszel valami húst? zsírjában lesütve. tudod, az milyen jó szokott lenni" - és igen, ezt már százszor megbeszéltük, hogy ez jó szokása szüleinknek, hogy hosszabb útra minimum zsírjában lesütött hússal, és/vagy fasírttal indulunk/tunk el, meg termoszos tea, stb. Nade most komolyan, Ti mit szoktatok vinni téli utazásokra? Az útra is, meg mondjuk olyat is amit aztán a pályára is tudsz magaddal vinni, mert kicsi is, nem is törik könnyen, stb.
Csütörtök estig várom az ötleteket, akkor el kell döntenem. Nos?
Rajta vagyok egy ideje már Martha Stewart keksz-hírlevelén, így naponta kapok egy kekszreceptet Marthától, bár egyelőre még egyoldalú a kapcsolat, gondoltam rá, hogy lassan én is küldök naponta neki valamit:) Na lényeg, nem tudom, hogy a böriben tanulta e fegyelmet az asszonyság, de határozottan megbízhatóak a receptjei. Ez is.
Narancsos sablé néven futott, november valahanyadikán kaptam tőle és azóta már kicsit változtattam rajta.
Hozzávalók:
85 g őrölt mandula (eredetileg 170 g)
220 g cukor
1 tojás
1 ek citromlé
4 narancs reszelt héja
10 dkg vaj
30 dkg liszt (eredetileg 22 dkg)
A vajat a cukorral, a narancshéjjal és a citromlével jól összekeverjük, hozzáadjuk az összes többi alapanyagot, összegyúrjuk, folpackba csomagoljuk és hűtőbe tesszük minimum 1 órára (én egy teljes éjszakára). Aztán kicsomagoljuk, éles késsel szeleteket vágunk belőle, tepsire tesszük és 180 fokos sütőben kb 12 perc alatt megsütjük. Figyelni kell, hogy az alja ne égjen meg!!
Kb 45-50 db keksz készült ebből az adagból.
Egy oldie új ruhában: Neil Diamond: Sweet Caroline
Sajtkukac Niki kérdezett többek között engem is, hogy mi az az 5 jelenet, ami megnevettet. (én legalábbis így értelmeztem a kérdést:) aztán utóbb láttam, hogy 5 kedvenc film, meg ilyesmi, na azt most nem venném a nyakamba, szóval maradjunk a vicces dolgoknál) Ehhez annyit tudnék hozzátenni, hogy filmrajongó család vagyunk, mai napig emlékszem, hogy a videokazetták között a nagy kedvenceim hányas sorszámot viselték - mert persze tízenpárévesen is korabeli excelrajongóként beszámoztam a videokazettákat, azokat aztán füzetben vezettem - persze mindaddig, míg rá nem vett valaki valamit (mtv-ről lindademol és ray cokes műsorát... vagy valami ilyesmit) és persze nem iktatta.. akkor jött a hiszti.. na szóval egyik örökbecsű darab a röhögős vonalon egyértelműen az Ikrek. Ez volt a legelső film, amit Apukám megszerzett valahonnan, lemásoltuk, és elsőként, istentudjamiért, de a 23-as sorszámot kapta a rendszerben.. Aztán másik alapdarab az Amerikába jöttem (aka Zamunda hercege), biztos, hogy láttuk vagy 50-100x, a legjobb fordulatok tesóm és köztem a mindennapi társalgási alapszókincsünk része lett. (Szexicsokoládé!!!)
Ezekből sajnos nem találtam videot, amiből találtam az az idei nagy favoritunk: A trópusi vihar - ebből cserébe több részlet:
Másik részlet:
Plusz az elején a trailerek, na és amikor tom cruise táncol - mióta láttam, ez az ultimate táncjelenet, veri Hugh Grantet is.
Aztán vannak a klasszikus Bud Spencer filmek: Kincs, ami nincs, És megint dühbe jövünk, Bűnvadászok (Te mondod, hogy bankrablás, mert a Te hangod mélyebb), és csak néhány, amit meg is találtam:
SOS Szerelem: teraszjelenet, a "jön a segges", és még sok-sok poén. Nem, nem csak a Fenyő miatt..
Nomeg ott van az Airplane, a Hangover, Csupasz pisztoly, Vaklárma, Van aki forrón szereti, és még rengeteg. Sorozatokból biztos tudnék még mutatni vagy 100 db-ot, Monty Python kimaradt az életemből, Waczak szálló is, de a Mylord már default darab nálunk, és a maiak közül rengeteg: Jóbarátok, How I met your mother, My name is Earl, Big bang theory, Rules of Engagement, Gilmore girls, Coupling stb, stb. Majd mazsolázgatok, ha lesz időm, aztán feltöltögetem. Ja, és egy alapvetés: Aki angolul akar tanulni, nézzen sorozatokat angolul, angol felirattal, vagy magyar felirattal, de tényleg!!
Jó érzékkel olyanoknak szoktam továbbadni a kérdéseket, akik aztán bokros teendőik miatt nem válaszolnak, így most továbbadom Gourmandulának, asszem ő sem utasít vissza egy poént sem, és továbbadom még Csibének is, filmes ízléséről nem tudok semmit se.
Na a múltkor mondtam, hogy kettővel bővült a sós sütijeim száma. A koktél kréker keksz volt az egyik, és íme, ez a másik. Nagyon finom. De egy dolgot már most tisztázzunk. Ez nem egy ötperces téma, mint a fantasztikus túrós pogácsa, hogy pikkpakk összegyúrom, aztán már meg is van. Ez konkrétan olyan, hogy nekiálltam kb 3 körül, aztán este 6-7-re lett kész az első adag, mosogatással mindennel együtt kb 8. Aztán beszéltem Anyukámmal, kérdezte, hogy na és mit csináltam délután, én meg úgy éreztem magam, mintha minimum háromfélét sütöttem volna, de csak ezt az egy tételt tudtam felsorolni. Szóval melós. Főleg ha 1 kg lisztből csinálod, amit soha többé nem fogok elkövetni...
Hozzávalók:
1 kg káposzta reszelve
2,1 dl olaj
1 kg liszt
2,5-3 csapott evőkanál só
5 dkg élesztő
kevés bors
4 dl tejföl
1 tojás a lekenéshez
Elkészítés
A káposztát lereszeljük, besózzuk, 1,5 ek sóval, állni hagyjuk kb 15 percig, majd jól kinyomkodjuk. Egy lábasban 2-2,1 dl olajat hevítünk (azért ilyen sok, mert más zsiradék már nem fog a tésztába kerülni), és megdinszteljük kis lángon a káposztát. Ha kész, félretesszük hűlni.
2. A lisztet összekeverjük 1,5-2 ek sóval, az élesztőt elkeverjük a tejfölben. Ha kihűlt a káposzta, akkor mindent összeöntünk egy jó nagy tálba és összegyúrjuk. Ha kell, még adunk hozzá kevés lisztet, vagy fordított esetben még egy kis tejfölt.
3. Ha összeállt a tészta, pihentetjük egy órát, majd nyújtódeszkán max 1-1,5 cm vastagra nyújtjuk, szaggatjuk, tepsire helyezzük, lekenjük tojással és még állni hagyjuk 10-15 percig.
4. A sütőt előmelegítjük 180 fokra és kb 20-25 perc alatt készre sütjük.
Gombócőrület átmenetileg felfüggesztve, belefogtam ugyanis a házilag készített csokitáblagyártásba. Előkerült a fiókomból a hónapokkal ezelőtt valami Londontól távolabbi kis faluban vett csokiforma, és hát ha használnék ilyen közhelyeket, akkor most azt mondanám, hogy "jött, látott, győzött". De mert kerülöm ezeket, így egy másik közhellyel azt mondom, hogy ez nagyon kúúúl.
Fogod az étcsokit, megolvasztod, keversz bele valamit, aztán beleöntöd ebbe a formába és kész a saját tábla csokid. Szuper, első próbára még nem teljesen szabályos a forma, de nagyon klassz már így is. A képen látható darab citromos ízesítésű, nagyon, nagyon jó. Volt egy narancsos mandulás verzió is, de az az apróra vágott mandula miatt túl sűrű lett és nem lett ilyen szép szelet, ebbe viszont legközelebb keverek majd egy pici gyömbért is.
NY rajongóknak kötelező, Jay-Z - Alicia Keys: Empire state of mind
Recepjeim, fotóim, egyéb írásaimkizárólag az írásos beleegyezésemután közölhetőek más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.