2010. december 27., hétfő

Karácsony Amerikában

Na ez az első vendégposzt a Puffinon. Kövesse még sok:) Egy nagyon-nagyon kedves, egyébként a facebookon keresztül megismert Amerikában élő magyar kollegina írt az ottani karácsonyról. Mert engem pl érdekel. Remélem, mást is. Így szól tehát Magdi írása:

"Ahány ház annyi szokás - bár lehet, hogy közhelyesen hangzik, de határozottan igaz ez az ünnepekre az Államokban. Az igazat megvallva én valahol a kissé csalódott és a csak azért is hagyományokat teremtő emberek közé tartozom. Először is Szentestének semmilyen jelentősége nincs, néhányan a családban esetleg békésen, zenét hallgatva töltik, de igazság szerint nem  terveznek erre a napra egyebet. (Hacsak nem valaki még ilyenkor vásárolgat és csomagol bőszen) . A gyerekeket korán ágyba küldik, a kandallóra aggatnak nekik nagyobb zokni alakú zsákokat, amik reggelre "csodálatos módon" megtelnek édességgel.
Az USA-ban a karácsony egyetlen napból áll, ez 25-e. Ilyenkor reggel a gyerekek őrülten rohanva támadják meg a nappalit, ahol várja őket mindenféle csomag, minél nagyobb, annál jobb.
Észrevételeim szerint karácsonykor a szülők igyekeznek minél jobban kitenni magukért, még akkor is, ha nincs meg a keretük rá. Ilyenkor sokan "végzetesen" eladósítják magukat az egész következő évre. A karácsonyt a legközelebbi hozzátartozókkal töltik, ilyenkor ritkán látogatják meg a testvéreket és egyéb rokonokat, ez alól néha a nagyszülők kivételek, de őket is inkább csak pár percre lepik meg, hogy ne zavarják meg békességüket.

Személy szerint én a három napos karácsonyt kedvelem jobban, ha nem élnénk olyan távol, mehetnénk rokonlátogatóba 25-26-án, ahogy mindig is tettük gyermekkoromban. Ami viszont engem igazán sokáig zavart, hogy az Államokban a karácsonyi időszak rögtön Hálaadás (az utolsó csütörtök novemberben) után kezdődik. Mindenki kötelezően feldíszíti a fát akár már Hálaadás napjára és onnantól kezdve egészen Karácsony napjáig áll a fa. Nekem ez furcsa, hogy mindenki nézegeti a karácsonyfát egy hónapig és aztán egyszer csak itt a karácsony.

A ház díszítéseket viszont kifejezetten kedvelem, legalább valami örömet találunk abban, hogy már délután 5-kor sötét van. :) Van aki vagyonokat költ a dekorációra mind a házon kívül és a házon belül. Egyik kedvenc időtöltés ebben az időszakban, hogy körbeautózzák a környéket és megnézik, ki hogy díszítette fel a házát.

Amiben nincsen hiány felénk, az a nagylelkűség, még ezekben a nehezebb időkben is adományoznak rengeteg játékot a rászoruló gyermekeknek és rengeteg konzerv és nem romlandó ételt. A filmekből is ismerős kép tárul elénk pár bolt ajtaja előtt, csengőszóval hívogatják az adakozni vágyókat a Mikulásnak beöltözött önkéntesek. Minden tiszteletem annak, aki a hidegben több órán keresztül "csenget" adományokért.

Egészen biztos vagyok benne, hogy másoknak eltérő élménye lehet erről az ünnepről, a mi házunk táján nem igazán csinálnak problémát az "ünnepi" menüből. Legtöbbször, ha összejön esetleg pár ember a nagymama lelkes unszolására, akkor egyszerűen pizzát rendelnek és egyéb svédasztalos finomságokat tálalnak.
Amennyire hagyományosan étkeznek Hálaadáskor, a karácsony annyira "szabálytalan". Mindig érdekelt, hogy kinél hogyan ünnepelték a karácsonyt, főleg idősebbeket szoktam megkérdezni, hogy mire emlékeznek a gyermekkori karácsonyaikból. Nem meglepetés, de a legtöbben a több kiló édességre emlékeznek vissza és fogalmuk sem volt, hogy mi volt a karácsonyi menü (talán nem is tálaltak különlegességeket, ezért nem emlékezhetnek.)

Mindenesetre akik emlékeztek, azok leginkább egy hálaadási menü szerényebb változatáról számoltak be, tehát kisebb pulykát vagy sonkát ettek, az elmaradhatatlan krumplipürével. Desszertre pitéket és cookie-kat ettek ( megjegyzem rengeteg esetben a jégkrém is kötelező a piték mellé). Hagyományos karácsonyi ital az Eggnog, tojáslikőrszerű ital, ami sok esetben nem tartalmaz alkoholt és csak az ünnepek idején lehet beszerezni a boltokban. Az ital sokakat megihletett, így születtek meg olyan családi kedvencek, mint Eggnog kenyér vagy eggnog pite"

4 comments:

Bianka 2010. december 27. 13:01  

Igen jó és ötletes legalább megismerhetjük a nemzetek szokásait

Dió Bisztró 2010. december 28. 6:20  

Érdekes lehet, nem tudom hogyan lehet és mennyi idő az új, más szokásokkal azonosulni?

Doctor Pepper 2010. december 28. 14:49  

Köszi Bianka!

És jaja, biztos, hogy több év...

American adventure / Amerikai kaland 2011. január 3. 20:58  

Szerintem nagyban fugg attol, hogy milyen eletkorban talalja magat szembe az ember az uj szokassal.
Felnottkent, mar kialakult szokasrendszerrel azt hiszem inkabb csak elfogadas tortenik, azonosulas nem.

Related Posts with Thumbnails

Csak a puffin

Zenék

Adatvédelem

Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetőek más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

  © Blogger template On The Road by Ourblogtemplates.com 2009

Back to TOP