Legutóbb említést tettem a nyár, mit nyár, év, vagy akár mondhatom évtized történéséről, a nagy nagy költözési projektről, és hát örömmel jelentem, a nehezén túlvagyunk. Kéthete már, hogy itt fekszünk, itt kelünk, két borospohárral ugyan könnyebben, de ha figyelembe vesszük, hogy összesen hányszáz darab kis izé utazott velünk, hát egész jó a törési átlag. A költözés izgis volt, az
eredeti tervekkel ellentétben nagy éneklés az autóban nem volt, csendes diszkusszió elöl annál inkább, lévén hogy kisautónkban vendégül láttuk az egyik vágásiferiklón hórukkmunkást, akinek már nem jutott hely a teherautón, így a fantasztikus Jason és saját csilingelő hangunk hallgatása helyett csak a hórukkos horkolását élvezhettük a nagy túrán, melynél csak a horkantások alatt belőle áradó pöti alkoholos pára volt kiábrándítóbb:):) de persze csak a helyzet iróniáján kuncogtunk elöl, és különben is, hallgattak helyettünk
mások Jasont!:):)
Hogy ez volt mókásabb, vagy az, ahogy szegény szüleim néztek, amikor az egyik szállító fel akarta "dobni" a kb 60 kilós és egyébként több, mint két méter hosszú ülőgarnitúrát a szüleim nagybecsben tartott autójának tetőcsomagtartójára, hogy aztán azzal döcögjenek el a célig csekély 150 km-en keresztül, autópályán, árkon-bokron és mindenen keresztül, amely alatt szent meggyőződésem, hogy a kocsi összeomlott volna:):) szóval, hogy ez volt viccesebb, vagy az, amikor kétórányi tetőtéri lakásból földszintre való töménytelen mennyiségű cucc liftnélküli lecipelése után, úgy nagyjából 40 fokban a vágásiferiklónok pihenésként elszívtak 1-2 cigit, ami valljuk be, jól tud esni néha/sokszor, de semmiképpen nem egy ilyen tortúra alatt beiktatott kis pauzában, és amikor már azt hittük volna, hogy kész, örülnek, hogy végre beülhettek az autóba és pihenhetnek 2-3 órát a célig, akkor az ikea parkolójában töltött kb 1 órás időt nem holmi henyéléssel töltötte az egyik rámolómunkás, hanem megragadta a súlyzót és kicsit - hát én nem is tudom hogy fogalmazzak - melegen tartotta az izmokat ):):) Mintha én mondjuk háromnapi mosogatás után, kicsit pihenésként mosogatnék egy kicsit:):) vagy valami ilyesmi...
Na szóval itt vagyunk, az egészen remek első házavató hétvége már megvolt és nagyjából 10 nappal a beköltözés után az összes konyhai kütyü is használatba került, minden üzemel, és megkezdődött az új élet. Mit ne mondjak, nagyjából nulla perc alatt megszoktuk, aklimatizálódtunk, Budapest még nyomokban sem hiányzik, ennél jobb, per pillanat aligha lehetne.
És akkor íme kezdésként egy darabka az eddigi termésből,
phzs-nak hála és köszönet a receptért. Annyi módosítással éltem, hogy a tésztába kakaót is kevertem, mert sokkal jobban szeretem a kakaós és/vagy csokis tésztákat, mint a sápadtakat.
Hozzávalók 12 normál vagy 24 minimuffin formához:
A tésztához:
10 dkg puha vaj
10 dkg kristálycukor
2 tojás
1 citrom leve és héja
8 dkg liszt
2 dkg kakaópor
1 mokkáskanál sütőpor
A krémhez:
250 ml tejföl/mascarpone
10 dkg porcukor
1 tojás
1 mokkáskanál vanília kivonat
Mindkettőhöz összesen kb. 20 dkg szeder
0. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
1. A puha vajat habosra keverjük a kristálycukorral, egyenként hozzáadjuk a tojásokat, a citromhéjat, és a citromlé felét. Utána belekeverjük a lisztet, a citromlé másik felét, és végül a sütőport.
2. A muffintepsikbe belerakjuk a papírokat, és annyi masszát kanalazunk beléjük, hogy kb. a felénél kicsit lejjebb érjen. Mindegyikbe teszünk egy szem szedret, a miniformákba félbevágva. Kb 15 percig sütjük.
3. Eközben összekeverjük a krém hozzávalóit. A sütőböl kivett tésztára kanalazunk annyit óvatosan, hogy ne folyjon ki, és három vagy négy darab félbevágott szederrel díszítjük. Visszatesszük a sütőbe, és addig sütjük, míg a krém megszilárdul, de még remeg egy kicsit.Nekem ez kb 10-12 perc volt.
Én a felénél kicsit több alapmasszát tettem a szilikonos muffinsütőm mélyedéseibe, így összesen 8 db muffin jött ki, és ezen ilyen kis vékonyka lett a krémréteg, de legközelebb kevesebb kakaós masszát fogok adagolni, így kijön a 12 db és több krém fér majd rá.
Egészen kiváló süti!!
Muffinállvány, muffinsütőformák és kapszlik a Gasztroshopban.
Mellé egy egészen kiváló zene, ami szerintem már majdnem olyan szép, mint a One.
U2: Moment of Surrender
És igen, tegnap este mi is ott voltunk élőben!!! Mondtam már, hogy milyen iszonyú szerencsésnek érzem magam ilyenkor???!!:) Aztán máskor meg a világ lúzerének, dehát such is life!:) Most éppen fent:) A lentről meg nem szoktam panaszkodni:)