2008. november 25., kedd

Mazsolás répatorta

Azaz yummy scrummy carrot cake a Good Foodból. Klassz neve van, nem? Yummy-scrummy. Ez mondjuk olyan nyárias név számomra, majdhogynem yummy-sunny, pedig napsütés az nincs most. Épp írás közben küldte ÍB a linkjét, ahol olvasom, hogy mit szeret a télben: "a havas tájra vagy a kavargó hópelyhekre a meleg szobából kitekinteni". Ahol ő lakik, ott tényleg gyönyörű a tél, de elmondanám, hogy Budapesten nincs igazi tél. Itt az elmúlt 10 évben mindössze kétszer láttam csak telet. Egyszer, amikor még a váci sztríít végén laktunk albérletben és roppant nagy hóesés volt, akkora hogy nem tudott közlekedni a 47-49-es villamos, akkor láttam először. Volt vagy 20-30 cm hó és már koraeste, hét körül teljesen kihalt a város azon része is, pedig a Vásárcsarnok környékére pont nem ez jellemző. Na az egy szép emlék, amikor ott sétálgattunk a "nagy" hóban. Másodszor pedig akkor láttam telet Pesten, amikor idén január elsején hazaértünk Salzburgból ide, Pestre, és rém nagy hó várt minket, még a körút is havas volt, pedig az aztán már tényleg ritka.. Ez a két emlékem van Budapestről meg a télről. Bezzeg otthon! Mármint otthon, Anyáéknál. Ott van egy bizonyos utcai lámpa, amire ha este a fenti ablakból kinézünk, akkor a legeslegszebben látszik a hóesés. Feltehetően pont ez a probléma itt, a mostani lakásunkban, hogy akárhogy nyomom az arcom az ablakhoz, huhukkolom már össze az egészet, sehogyse látszik a hóesés, mert pont nem esik ide egy lámpa fénye sem.

Hát így vagyunk a téllel itt a nemzet fővárosában. Talán majd egyszer a házunk előtt lesz egy valamirevaló lámpaoszlop:)

Visszatérve a répatortához. Igen finom, még a mazsolával együtt is!






Hozzávalók:
175 g cukor
175 ml napraforgóolaj
3 tojás
140 g reszelt répa
100 g mazsola
1 narancs reszelt héja
170 g liszt
4 g sütőpor
1 kk szódabikarbóna
1 kk őrölt fahéj
fél kk őrölt szerecsendió



1. A sütőt 170 fokra melegítjük, sütőpapírral kibélelünk egy kb 18x18-as sütőformát.



2. Az alapanyagokat a fenti sorrendben egy tálba adagoljuk és jól elkeverjük, a formába öntjük és 40-45 perc alatt készresütjük.




Axelle Red: Temps pour nous




3 comments:

Ízbolygó 2008. november 25. 15:12  

Remek. Egészséges erdőcsemege lesz belőle! Köszi!

Rita 2008. november 25. 15:21  

Hű ezt én is megcsinálom :)

MM 2008. november 25. 18:01  

Gyere hozzánk ha havat akarsz látni...

Big Jelly

Related Posts with Thumbnails

Csak a puffin

Zenék

Adatvédelem

Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetőek más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

  © Blogger template On The Road by Ourblogtemplates.com 2009

Back to TOP