2008. november 10., hétfő

Fahéjas műzliszelet

Sajtkukacéknál már szerepelt ez a recept, de nem baj, muszáj, hogy meglegyen, mert imádom. Én a műzlit, igen Anya. Nem volt ez mindig így. Van már vagy 15 éve, hogy tesóm először kapott rá a bolti műzlire, amit legalább annyira nem értettem, mint azt, hogy miért szereti a céklát, a kovászos és savanyú uborkát, a lencsefőzeléket és még ki tudja mi mindent, amit én soha soha nem ettem meg. Tehát műzlit nem, cserébe viszont nagyjából a disco halála óta eszem minden reggelire Chocost. Máig emlékszem a napra, amikor DF gimnáziumi legjobb jóbarátnőm apukájának lakásában tengődtünk és ott, náluk ettem először Kellog's chocos cornflakes-t. Tisztán emlékszem a napra, mert akkor láttam életemben először Jóbarátokat is. Igen, mindkettő hatalmába kerített, mostanra elég világosan kiderült. Nem azt mondom, hogy nem voltak próbálkozások a reggelizési szokásaim megváltoztatására, de valahogy mindig visszatérek az alapokhoz. Tej+chocos. Még ma is felzaklat, ha belegondolok, mit éreztem, amikor átmenetileg kivonták a forgalomból és kénytelen voltam más cégek rettenetes próbálkozásaival helyettesíteni a klasszikust... Bármennyire is gasztrociki, nagyon profin meg tudom magam nyugtatni, hogy ez mennyire jó, mert így legalább tejet is juttatok a szervezetembe, amit egyébként úgy önmagában nem innék meg reggelire. Szeretek magam előtt a nyitott elme és lélek szerepében tetszelegni, de a Kellog's Chocost nem eresztem. Más kérdés, hogy ha egy egész doboznyi chocost ennék meg két kübli tejjel, akkor is éhes lennék nagyjából 85-90 perc múlva - mert táplálni csak a maga szerény módján táplál - de ez már egy másik történet.. Most viszont találtam egy műzlireceptet a Good Foodban, ami annyira tökéletes, hogy néhanapján hajlandó vagyok lecserélni a chocost erre.



Hozzávalók:
20 dkg zabpehely
10 dkg napraforgómag
5 dkg szezámmag
5 dkg apróra vágott dió
10 dkg vaj
10 dkg cukor
3 ek méz
10 dkg aszalt gyümölcs (nálam általában áfonya vagy szilva)
1tk őrölt fahéj

1. A sütőt előmelegítjük 160 fokra. A zabpelyhet, a magokat és az apróra vágott diót egy tepsire borítjuk és 5-10 percre betoljuk a sütőbe, hogy megpiruljon. Közben a vajat, a mézet és a cukrot összeolvasztjuk (na nem forrasztópákával, hanem egy lábosban)
2. Ha kész, mindent összekeverünk egy nagy tálban, (magvak megpirítva+vajas cukros cucc+fahéj+aszalt gyümölcs) és kivajazott tepsibe egyengetjük.
3. 30 percig sütjük.

Megjegyzés: Nekem nem mindig sikerül szép szeleteket vágni, ezért újabban már eleve formákba egyengetem a masszát és úgy sütöm meg. Itt éppen a Gabojszától kapott hengerrel
operáltam.



Forrás: Good Food 2008 Augusztusi száma

Ja és nem, nem kapok részesedést a Kellog'stól, pedig el bírnám viselni életem hátralévő részének sponzorálását..:):)

5 comments:

Ízbolygó 2008. november 10. 13:48  

Tökéletes ovis reggeli! Köszönöm!

Millie 2008. november 10. 14:00  

Ez remek!!! Imádom a műzliszeleteket!

Mamma 2008. november 10. 21:54  

Eddig mindig vettem ilyesmi müszliszeletet. Azt szeretem, amikor úgy ropogósan szét lehet harapni:-)
Azt mondod, ez király?:-))
Akkor sütök!!

Sajtkukac 2008. november 11. 10:01  

Ez a müzliszelet azért is pazar mert lehet puhábbra sütni, de lehet ropogós is. Nálam a második esett meg és én csodálkoztam el a legjobban, hogy micsoda ováció fogadta.

Azért lepődtem meg ennyire, mert annyira nem volt munka vele, hogy az a végeredmény tekintetében már felháborító. Ráadásul szépen lehetett szeletelni.

Ugye milyen meglepő, hogy vannak még anyukák, akik az ótvar bolti müzliszelettel etetik 'egészségesen' a csemetéjüket? Ezt csak azért jegyzem meg, mert pl. a meggyes müzliszelet olyan ízű, mint aminek a masszájába beleborították a meggyaromát.

Íme a végkövetkeztetés: Éljen a GoodFood!

O.

Doctor Pepper 2008. november 11. 15:49  

ÍB: My pleasure:)

Millie - Ez ízleni fog, tuti

Mamma - azt mondom, ez király!:)

Orsi-Irsu - bizony, nekem ropogósan egyenesen tökéletes. még csoki helyett is szívesen rágcsálom:) Good Food - bizony, bizony. Éljen sokáig!

Related Posts with Thumbnails

Csak a puffin

Zenék

Adatvédelem

Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetőek más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

  © Blogger template On The Road by Ourblogtemplates.com 2009

Back to TOP