2007. november 10., szombat

Szezámmagos csirkefalatok

Az alábbi receptet a Pater Marcusban próbált szezámmagos pulykafalatok ihlették. Ott pici pulykadarabokat adtak hideg fokhagymamártással, én most csirkemellből nagyobb darabokat készítettem meleg fokhagymamártással.



Hozzávalók:
Csirkemell
Liszt
Tojás
Zsemlemorzsa
Szezámmag
Olaj

A fokhagymamártáshoz:
Olaj
Liszt
Fokhagyma
Húsleveskocka (néha csak ez van...)


1. A csirkemellet megmossuk, enyhén sózzuk-borsozzuk, majd apró darabokra vágjuk (türelmünktől függően apróra).

2. Bepanírozzuk úgy, hogy a liszt és tojás után kevés zsemlemorzsával elkevert sok szezámmagba forgatjuk. Bő olajban kisütjük.

3. Három evőkanál olajon megpirítunk két evőkanálnyi lisztet (világos rántást készítünk), beletesszük az összepréselt 5-6 gerezd fokhagymát és felöntjük két deciliter húslevessel, végül kevés sót adunk hozzá.



Köretként sütőben sült krumplit ettünk hozzá (na nem ilyen keveset, mint a képen:).

0 comments:

Related Posts with Thumbnails

Csak a puffin

Zenék

Adatvédelem

Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetőek más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

  © Blogger template On The Road by Ourblogtemplates.com 2009

Back to TOP