2007. május 25., péntek

Hagymás baguette

Már nem ez az első próbálkozásom pékügyileg, sütöttem már zsömleszerű kis bucikat, simán és fokhagymával, de az csak frissen volt jó, később már nem csúszott le olyan könnyen. Így folytatódnak kalandozásaim a zsemlék, kiflik és baguettek világában, ez az újabb próbálkozás egy tavalyi főzős magazinból származik.

Hozzávalók:
1 kis fej lilahagyma
15 dkg teljes kiörlésű búzaliszt
10 dkg rétesliszt
20 dkg finomliszt
2 dkg élesztő
4 evőkanál vaj
1 kiskanál cukor
1 teáskanál só
1 kiskanál őrölt kömény – kihagyható
3 dl tej
1 tojás

1. A hagymát apróra vágjuk és 2 evőkanál vajon aranybarnára pirítjuk.
2. A liszteket egy tálba rakjuk, belemorzsoljuk az élesztőt és hozzáadjuk a maradék 2 evőkanál olvasztott vajat, a cukrot, a sót és a köményt.
3. A langyos tejjel és a pirított hagymával alaposan eldolgozzuk, és kelni hagyjuk.
4. Ezután még kétszer átgyúrjuk és kétszer megkelesztjük.
5. Lisztezett deszkán három hosszú rudat formázunk a tésztából, majd a felvert tojással megkenjük.
6. Késsel ferde vágásokat húzunk a tésztába 2-4 cm-enként.
7. Tepsire helyezzük a rudakat és langyos helyen duplájára kelesztjük.
8. Forró sütőben 20-30 perc alatt készre sütjük.

0 comments:

Related Posts with Thumbnails

Csak a puffin

Zenék

Adatvédelem

Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetőek más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

  © Blogger template On The Road by Ourblogtemplates.com 2009

Back to TOP