2007. május 29., kedd

Bruschetta

Igen, ahogy Kicsi Vú megfogalmazta már, a bruschetta tulajdonképpen nem más, mint a pirítós XXI. századi megnevezése. Valóban az, bár nálunk a pirítós az pirítós volt, és a maximum, amit rákentünk az egy kis vaj volt, bűnösebb napokon pedig esetleg fokhagymával is bedörzsöltük. De mást nem nagyon raktunk rá. Tavaly aztán Olaszország egyik legkisebb településén az egyetlen nyitvatartó étteremszerű vendéglátóipari egységben már csak bruschettát lehetett rendelni, és hát igen, azóta a legegyszerűbb vacsora, amit kevés idő és alapanyag birtokában is könnyedén összedobunk.



Hozzávalók:
Kenyér
Paradicsom
Olivaolaj
Bazsalikom
Fokhagyma

Bors (aki szereti, én itt nem használom)

1. A paradicsomokat megmossuk és apró darabokra vágjuk, majd alaposan megszórjuk bazsalikommal.
2. Kenyérszeleteket pirítunk, majd, ha megpirult, akkor olivaolajjal locsoljuk meg és ráhalmozzuk a bazsalikomos paradicsomot, sózzuk, borsozzuk. (Még tökéletesebb, ha a kenyereket megpirult állapotukban alaposan bedörzsöljük fokhagymával, és ezután tesszük rá a paradicsomot).

1 comments:

DARK WADER 2007. május 31. 21:11  

Persze, ah a só meg a bors sem hiányzik, igaz nyálcsorgató eledel :D

Related Posts with Thumbnails

Csak a puffin

Zenék

Adatvédelem

Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetőek más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

  © Blogger template On The Road by Ourblogtemplates.com 2009

Back to TOP