Ha sorba kellene rendeznem egy fura feladványban a rágcsálós magféléket- remélem, azért az élet nem állít ilyen komoly kihívások elé:)  - megosztott első helyen állna a pisztácia és a kesudió, aztán a mandula, mogyoró, stb. Így jobbat nem is kívánhattam volna, mint hogy megkeressen egy olyan cég, aki echte szicíliai pisztáciát forgalmaz. Na jó, egy Kitchen Aidnek is tudnék örülni, de mindegy, ne tereljük el a szót. Tehát a Noosti Kft-ről van szó, akik a pisztácia mellett mandula és mogyoró forgalmazásával is foglalkoznak, nem csak szemes, hanem paszta formátumban is. Azt még nem kóstoltam, de legközelebb az jön, addig meg vígan használom a szemes pisztáciát. Persze csak okosan beosztva, jó kisdobos módjára.

Nem is tudom egyébként, mi lehet a legjobb egy ilyen cégben. Hogy korlátlanul ömlik a pisztácia/mandula/mogyoró, vagy hogy Szicíliába lehet utazgatni munka ürügyén:)

Itt vannak a termékek, a facebook-oldaluk és hamarosan nyílik a webáruház is, ahol nem cnc-marót fognak árulni, hanem, légy erős, pisztáciát, addig pedig emailben lehet érdeklődni és rendelni.

Hozzávalók:
60 g puha vaj
35 g cukor
1 evőkanál méz
fél citrom reszelt héja
1 evőkanál víz
125 g liszt
fél kiskanál szódabikarbóna
20 g pisztácia

1. A pisztáciát apróra vágjuk, a sütőt előmelegítjük 180 fokra és előkészítünk egy tepsit, amit sütőpapírral bélelünk ki.
2. A hozzávalókat egy tálba mérjük és összegyúrjuk. Ha kell, adunk még hozzá egy pici vizet.
3. Kis darabokat tépünk a masszából - lehet, hogy picit morzsálódik, de az a lényeg, hogy gombócot tudjunk belőle söndörgetni, amit aztán tenyérrel kilapítunk és a sütőpapírra helyezzük.
4. 12-15 percig sütjük, figyeljük, az a jó, ha épphogy elkezd barnulni a szélein.

No nem ám csak úgy, pucin, hanem kecskesajttal és bazsalikommal megtámogatva. Szerintem isteni. Főleg ezzel a saját bazsalikommal, amit Brúnó öntözget fáradhatatlanul. Először érdemes elkészíteni a kosárkákat. Jó sokat, mert ez mindenre jó. Rakhatunk bele túrókrémet, mascarponekrémet, akár egy pötty fagyit, bármit. Az a lényeg, hogy ki kell hűlnie. Amíg hűl, nyugodtan kimehetünk például az udvarra és végignézhetjük, ahogy a majdnem 1,5 éves megsétáltatja a nagy bazi flair-széket, aztán tandemben cipelünk egy óriás felnőtt gereblyét masszív vauvauzások közepette, nyilván csupa homokkal beszórt ruházatban - egyesek arcilag is megmártózva benne. Majd egy teljes mezcsere és majdnemfürdés után tulajdonképpen el is telik annyi idő, hogy összerakhatjuk a falatkákat.

A fotó most nem normális fotó, mert arra már tényleg nem jutott idő, de azért kirakom, hogy lássátok. És ha vagytok az Instagramon, akkor gyertek oda is, mert most már ott is megtaláltok. Ha meg még nem vagytok, akkor ideje megjelenni. Az instagram az új facebook. Haha.

Hozzávalók a tésztához:
110 g liszt
85 g hideg vaj
1 csipetnyi só
10 g cukor
2-3 evőkanál hideg víz

pár szem eper - a többiből lehet egy gyors eperlekvárt kutyulni
5 dkg kecskesajt
néhány levél bazsalikom

1. A lisztet a hideg vajjal elmorzsoljuk, hozzáadjuk a csipetnyi sót, a cukrot és a vizet és gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. Folpackba csomagoljuk és hűtőbe tesszük fél órára.
2. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. A tésztából kis gombócokat formázunk és tenyérrel ellapítjuk, majd szilikon mini muffinsütőformába egyengetjük. De azt is lehet, hogy simán sütőpapíros tepsibe fektetjük a lapocskákat. Így nem kosarak lesznek, hanem lapok, de az nem baj. 15 percig sütjük (de jobb inkább figyelni, hogy nehogy megégjen.)
3. Ha kész és kihűlt, akkor kecskesajtot morzsolunk bele, megtisztított, feldarabolt epret rakunk rá és bazsalikomlevelet a tetejére.

Az eper egy idő után eláztatja, úgyhogy nagyon sokáig nem érdemes tálcán tartani.

Egyszer egyébként már csináltam hasonlót, csak ott más volt a kosárka - azt hiszem, mogyorós volt - és nem volt rajta bazsalikom, pedig így az igazán frankó.

Ok, vallomás. Idén ettem először rebarbarát. Először és azóta kb. 5x 2 héten belül. Az ok igen egyszerű, nagyjából azóta akartam rebarbarát enni, mióta ideköltöztünk, dehát ez meg egy ilyen kis rebaramentes város, istenem, nem lehet egyszerre Balaton és minden jó egy helyen. Akkor meg már inkább a Balaton legyen, ha választani kell. Szóval a rebarbara eddig elmaradt, most viszont végre lehetett kapni, úgyhogy létrejött ez az első, sokat ígérő találkozás. Azt már kívülről tudtam, hogy eperrel a legjobb, úgyhogy nem véletlen a párosítás, nem én találtam fel. Külön küldöm szeretettel ezt a posztot Annának (és Fanninak:) és mindenkinek, aki szereti. Nyilván.

Hozzávalók:
2 db tojás
1 dl tej
250 g tejföl
5 dkg cukor
5 dkg liszt
15 dkg rebarbara
5 dkg eper

1. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra, és előkészítünk egy kb. 20 cm átmérőjű sütőtálat.
2. A tojást, a tejet, a tejfölt, a cukrot és a lisztet egy tálba mérjük, és habverővel simára (csomómentesre) keverjük.
3. A rebarbarát megmossuk, a zöld részeket levágjuk és kidobjuk, a szép rózsaszín szárát pedig 1-2 cm-es darabokra vágjuk. Az epret megmossuk, kicsumázzuk és feldaraboljuk.
4. A sütőtálat kivajazzuk, és beleszórjuk a rebarbarát és az epret, majd meghintjük 1 evőkanál liszttel és megforgatjuk benne.
5. A tejes keveréket a sütőtálba öntjük. Sütőbe toljuk, és kb. 45 percig sütjük. A sütés végére szépen felpúposodik a tészta, de az hamar össze fog esni, ne ijedjünk meg.

Tálalásnál megszórhatják a tetejét egy kis porcukorral.

Eredetileg a Díványon jelent meg.

Még a blogszülinapi vendégposztok idején kértem meg Alizt, a nagyszerű, szuperkedves Londonban élő cyberbarátnőmet, hogy ha van kedve, írjon valamit, és hát lett kedve. Íme Henry-ruhatesó anyukájának macaronvallomása.

"Sssssh, kisfiam. Halkan, ne zavarjuk anyát a konyhában. Éppen macaront süt… "-  és ez valóban így hangzott el Phil szájából. Nem viccelek. (na, jó így: ssssh Henry. Be quiet, don’t disturb mummy in the kitchen. She is making macarons)

Tartozok egy vallomással: Nem tudok macaront sütni!
Elég sok terápiába került, hogy ezt egyáltalán le tudjam most írni. Nem megy...
De! Mielőtt felhívnál, hogy hallottam-e azt a receptet ami tuti működik vagy olvastam-e azt a praktikát, akkor a válaszom, Igen, ne fáradj!
Mindent kipróbáltam, utánaolvastam, analizáltam a recepteket, befogadtam a jó ötleteket és gyakoroltam szorgalmasan.
Elolvastam magyarul, franciául, angolul, és még hollandul is a recepteket, tippeket, de egyik sem vált be nekem. A végén bevetettem én már fekete mágiát is (nem, egyik fekete macska se sérült meg a környéken, nincsenek áldozatok, csak a saját egóm), de nem sikerült macaront sütni. Eleinte nagyon elvette a kedvemet. Gyakorlatilag a  gyász összes fázisán végig mentem mire béke lett a lelkemben. Aztán megbarátkoztam a gondolattal, hogy mi ’csak’ bolti macaront fogunk örökké enni. Oh my!
Majd egy álmos tavaszi délutánon arra gondoltam, hogy megvan a megoldás: a  pisztácia (!). Nem tudom, hogy honnan jött az ötlet, nem is ez a lényeg, hanem az, hogy tudtam, hogy ez a válasz! Pisztácia kell nekem. Sok pisztácia kell, és lesz itt macaron. És ecce, lett macaron.
Mérföldekkel jobb lett a pisztáciás macaron, mint eddigi összes elődje. Lehet, hogy nem autentikus, nem követi a szigorú protokollt, és messze nincs köze a mandulalisztes verzióhoz, de nekem működik, finom és bizony gyerekek: C’est macaron! és nekem ez a fontos.

A recept a következő:

2 tojás fehérje
250 g porcukor
140 g pisztácia

Töltelék:

100 g krémsajt (Philadelphia, vagy szupermárket sajátmárkás stb.)
Kb. 30-40 g étcsokoládé

A pisztáciát késes robotgépben megőröljük. Nagyobb darabok ne maradjanak benne, de vigyázzunk nehogy ’túl’ őröljük, mert akkor az olaj elkezd a pisztáciából kicsapódni, és pesztó (vagy pisztácia ’vaj’) lesz belőle és nem őrölt pisztácia. Tényleg nem fontos, hogy liszt finomságú legyen.
A tojásfehérjét felverjük egy csipet sóval vagy egy pár csepp citromlével (kettőt ne kombináljuk). Addig verjük, míg meg nem tartja a csúcsát a gép karján (nem tudom ezt szebben mondani, mindenki tudja mire gondolok). Majd elkezdjük a porcukrot adagolni bele. Én szitán keresztül, kanalanként szoktam adagolni a porcukrot, (kb. 50-60 g-t egyszerre beleszitálok, majd hagyom a gépet dolgozni egy kicsit) majd ha az összest hozzáadtuk, és fényes, majdhogynem kemény masszát kaptunk, akkor jöhet a pisztácia. A pisztáciát nem kell szitálni, csak szépen óvatosan beleforgatni a cukros tojásfehérjébe.
Majd sima csővel felszerelt nyomózsákból kiadagoljuk a masszát egy sütőpapírral (vagy szilikonos sütőpapírral) kibélelt tepsire. Tartsuk a távolságot a kb. 50 (vagy 20) forintos érme nagyságú macaronok között. Nekem ennyiből általában 30-32 jön ki.
Ha van egy kicsi szarva, csücske stb. a macaronnak akkor vizes ujjbeggyel óvatosan nyomjuk le, majd hagyjuk szobahőmérsékleten száradni egy fél órát a süteményeket, mielőtt sütőbe tesszük őket.
Az én sütőmben 140-150 fokon, légkeveréses sütőben, kb. 15 perc alatt megsülnek. (160° ez normál, nem légkeveréses sütőben)
Figyeljünk oda rájuk, inkább 10 perc után nyissuk ki a sütőt, és forgassuk el (180°-al) a tepsit, hogy egyenletesen süljenek, mint hogy odabarnuljanak (aha) Ilyen alacsony hőfokon nem fognak megégni, de nincs is rosszabb a megbarnult macaronnál.

Hagyjuk kihűlni őket, majd töltsük meg a csokoládés sajtkrémmel (gőz fölött olvasztott csokoládé és szobahőmérsékletű krémsajt keveréke) lekvárral, vajkrémmel (vagy ezek keverékével...) vagy csak magában együk meg fagyival. Jó lesz, megígérem. Foolproof ez a verzió, higgyetek nekem.

Üdv mindenkinek: Aliz, Lándön"

BB-torta 16. Sweet sixteen. No nem év, hanem hónap. BB egyre nagyobb és okosabb, és ráadásul még ő a legszebb is. Micsoda szerencse, ugye?:) Újabb miniszülinapi torta.

Hozzávalók:
A csokis részhez:
2 db tojás
1 dl étolaj
0,5 dl tej
60 g cukor
6 g (házi) vaníliás cukor - ha bolti, akkor fél tasak
100 g étcsoki
60 g liszt
1 mokkáskanálnyi sütőpor
2 evőkanál kakaópor (cukrozatlan)

A kókuszos részhez:
1 db tojás
40 g cukor
6 g (házi) vaníliás cukor - ha bolti, akkor fél tasak
4 evőkanál tejföl
100 g kókuszreszelék

1-2 maroknyi meggy (télen befőtt)

1. Előkészítünk egy 18 cm átmérőjű tortaformát és előmelegítjük a sütőt 175 fokra. Az étcsokit apróra vágjuk és félretesszük. A meggyet kimagozzuk, megmossuk, lecsepegtetjük.
2. A kókuszos részhez a tojást kikeverjük a cukrokkal, majd a tejföllel is és végül hozzáadjuk a kókuszreszeléket és azzal is alaposan átkeverjük. Ha megvagyunk, félretesszük.
3. A csokis részhez a tojásokat, az olajat, a cukrokat és a tejet tálba mérjük és kikeverjük, majd hozzáadjuk a lisztet, sütőport és kakaóport és a legvégén az apróra vágott étcsokit is.
4. A tortaformába kanalazzuk a csokis keverék felét, alaposan megszórjuk meggyel, majd ráadagoljuk a kókuszos masszát-kanállal adagoljuk - ez nem lesz olyan híg, mint a csokis, úgyhogy ügyesen kell, hogy nagyjából mindenhova jusson a kókuszosból. Kanál hátlapjával elegyengetjük a masszát, majd ráöntjük a maradék csokis részt lehetőleg úgy, hogy az egészet befedje.
5. 25-30 percig sütjük.

Szemfülesek észrevehetik, hogy ez tulajdonképpen a bounty-brownie meggyel megküldve és kicsit kevesebb cukorral.

Mert ezt álmodtam. Komolyan. Ahhoz képest, milyen menő a sós karamell-téma (vigyázni az önkitöltő okosalkalmazásokkal, mert könnyen sóskát csinálnak a sós karamellből), én még nem próbáltam eddig. Aztán egy este sós karamellás sütiket nézegettem a neten - ja, igen, tudok élni..:) és hogyhogynem sós karamellás bonbonnal álmodtam. Nem volt olyan vad, mint amit a Csokoládé című filmben az öreg a kirakatban csinál, de arra emlékszem, hogy egy kisfiú jött és elkezdte lesöpörni az asztalról a bonbonokat, úgy igazán, izomból, én meg sikítoztam, hogy ne, csak azt ne, az sós karamellás... Hát így szólt ez a rendkívül magasröptű álom. Nem volt nehéz bepasszintani a kis játékba, amibe a Falusi Libák blog Juliaja hívott meg Limarát és engem. Az volt a lényeg, hogy az álom szóra asszociálva kellett valamit alkotni. Hát én ezt alkottam. Ilyen fs időben ér is trüffelezni. Éljen a nyár. Mindig azt hittem, hogy június elsejei gyerekként a nyár szülötte vagyok, de 3-4 éve folyamatosan télikabátban ünnepelünk, úgyhogy ilyen ez a c'est la vie.

Gyorsan akkor itt a mai ebédünk, maradékokból. Az van a hátterében, hogy bizonyos hónapokban nagyjából 25-e körül bekattanok és kitalálom, hogy már ne menjünk boltba a hónapban, van annyi minden a spájzban/hűtőben, majd én megoldok mindent. A lelkesedés általában lankad, de nagyjából tartani szoktam magam és küzdök a végsőkig. Nem azért csinálom, mert nincs már zseton a zsákban (hah...), hanem mert szeretem a kihívásokat. Na jó, annyira nem szeretem a kihívásokat, de kreálok magamnak ilyeneket és akkor a végén büszke vagyok magamra.

Az ilyen projektben az a szívás, hogy nincs egy disznóölésben utazó rokonunk, aki minden télen megtölti dugig a mélyhűtőt hússal, nagyon fagyasztgatni sem szoktunk semmit, így aztán jönnek a vega kaják, ami reggeli és vacsora esetén nyilván nem gond, de mondjuk ebédre jól jönne. És akkor itt jön a duplaszívás, mert ha nagyon könnyed az ebéd, akkor mindig úgy érzem, hogy kell még valami leves is, vagy desszert, és így ezek a napok konstans sütés-főzéssé válnak, alighogy túl vagyok a reggelin, már kezdődhet a minimum kétfogásos ebéd, aztán meg még ott a vacsora is. De aztán a vége mindig jó, mert rég a kamrában sunnyogó dolgok is eltűnnek végre és én is pöffeszkedhetek a szuper háziasszony szerepében. Szóval ez egy szuper egókaépítő prozsekt.

Hozzávalók:
1 adag leveles tészta
1 nagyobb padlizsán
1 db kaliforniai paprika
2 fej vöröshagyma
só, bors, olívaolaj
100 g mozzarella
bazsalikomlevelek

1. A leveles tésztát - az éjszaka közepén lebotorkálva a hűtőhöz - este kivesszük a mélyhűtőből és kiolvasztjuk.
2. Az ebéd elkövetésének napján a padlizsánt megmossuk, 1 cm-es szeletekre vágjuk és besózva állni hagyjuk 30 percig. Ha letelt az idő, leöblítjük és kicsit száradni hagyjuk.
3. Sütőpapíros tepsire rakjuk a padlizsánszeleteket, sózzuk, borsozzuk és olívaolajjal locsoljuk meg és kb. 25 percig sütjük. Ha kész, kivesszük és kockákra vágjuk.
4. Amíg a padlizsán sül, felkarikázzuk a vöröshagymákat és kevés olívaolajon üvegesre pároljuk, majd otthagyjuk a serpenyőben és közepes lángon barnára karamellizáljuk. Beletelhet akár 20 perc is.
5. Ha minden megvan, lisztezett gyúródeszkán kinyújtjuk a leveles tésztát és sütőpapíros tepsibe rakjuk. Elosztjuk rajta egyenletesen a karamellizált hagymát, rászórjuk a padlizsánkockákat, gyorsan felkockázzuk a kaliforniai paprikát és azt is rászórjuk, majd a végén a mozzarellát rátépkedjük.
6. A széleket lekenhetjük tojással, de nem muszáj. 200 fokon 20 percig sütjük. Tálaláskor bazsalikomlevelekkel szórjuk meg.

(jöhetne még rá paradicsom, olíva és sok minden más is, de most ezek voltak talonban.)

MMM, vagyis meggylekvár marcipánnal és mandulával a CSIKOS lekvárcsaládból. Meséltem már Bálintról, meg az ő kis lekvármanufaktúrájáról és most egy játékban is részt veszek, aminek az a lényege, hogy CSIKOS lekvárral kell készíteni valami finomat. Nos, mit ne mondjak, finom lett. Nem kicsit.

És hát egyúttal még szülinapi torta is, a drága kis Henry-nek, aki holnap ünnepli 2. szülinapját.

Hozzávalók:
100 g vaj/kókuszolaj
100 g étcsokoládé
2 db tojás
50 g nyírfacukor (növelhető, ha valaki nagyon édesszájú)
70 g CSIKOS MMM lekvár
50 g eper villával szétnyomkodva
100 g darált mandula/mandulaliszt
30 g cukrozatlan kakaópor

1. A vajat/kókuszolajat egy kis lábasban megolvasztjuk, hozzáadjuk az étcsokit és kevergetve összeolvasztjuk, majd lehúzzuk a tűzhelyről és kicsit hűlni hagyjuk.
2. A tojást és a nyírfacukrot kikeverjük, a csokis tál tartalmához adjuk, majd belekanalazzuk a lekvárt és az eperpürét és elkeverjük.
3. Utolsó lépésként hozzáadjuk a darált mandulát és a kakaóport és összekeverjük.
4. A masszát 18 cm átmérőjű tortaformába öntjük (ha nem szilikon, akkor sütőpapírral béleljük ki.) és 180 fokon  30 percig sütjük. Kihűlve szeletelhető szépen.

A pöttyös dekoráció ismét a csudálatos dekorellashopos dekortapaszokkal készült.

A T.Bálint kiadó újabb klassz könyvvel hozza kísértésbe a szakácskönyvgyűjtőket. Neil Perry ausztrál TV-séf Jól enni, jól lenni című könyve kicsit más, mint a manapság szokásos celebrity-séf könyvek. Ezt mondja az ajánló:

"Ez a könyv nem a manapság divatos, bonyolult különlegességeket dicsőíti, hanem a békés, nyugodt, otthoni öröm-főzést, aminek Perry akár a maga kedvére, egy hosszú nap után, még éjszaka is képes nekiállni. Valóban végtelenül egyszerű, ám annál fantasztikusabb ízharmóniákkal ismerteti meg olvasóit, amelyek kivétel nélkül bevált, kipróbált fogások.

A (hölgyek nem kis örömére) igen jóképű, „szolid macsó” Perry a könyv minden oldalán emlékezteti olvasóit, hogy a főzés állandó örömforrás. A közös étkezés pedig – különösen a szeretteink, barátaink körében – akkor is minden alkalommal az élet kivételes ajándéka, ha csupán egy omlettet ütünk össze vasárnap reggelire. A gyönyörű kötetet páratlan szépségű és hangulatú fotók teszik még különlegesebbé."

Tényleg nincsenek benne nagy, színes hangulatfotók, alapvetően ételközpontú a könyv és azokból is a jófajtáké. Saját, kedvenc receptjeinek gyűjteménye ez, olyan recepteké, amiket a családjának, barátainak szokott készíteni. A receptek tényleg nem túl bonyolultak, de mégsem szokványosak. Hogy igen jóképű-e, nos, az azért kérdéses. Nekem legalábbis nagyon nem a zsánerem, bár az is biztos, hogy nem nagyon szoktam az 1957-es évjárattal foglalkozni. Egyetlen fájdalmam, hogy nincs annyi hal a környezetemben, amennyit szeretnék, így a halas receptek többségét nem ma fogom kipróbálni.

Itt egyébként bele is lehet nézni a könyvbe. A kiadó honlapján pedig kedvezményesen megvehető a könyv, ráadásul ingyenes a kiszállítás. Érdemes szétnézni, náluk jelent meg pl. Rachel Allen könyve is! Plusz, a kiadó facebook oldalán is sokszor vannak akciók, úgyhogy azt is nézzétek meg.

Neil Perry: Jól enni, jól lenni
T. bálint Könyvkiadó
2013
256 oldal
5990 Ft

Nem vagyok az édes-sós párosok elkötelezett rajongója, sőt, de ez a karamellizált újkrumpli grillezett tarjával valami eszméletlen finom volt. Isteni.

Hozzávalók:
1 kg újkrumpli
4 evőkanál vaj
4 evőkanál cukor (nálam most barna cukor)

1. Az újkrumplit alaposan megmossuk, a nagyobb darabokat félbevágjuk és sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük. 200 fokos sütőben (ha lehet, légkeverésen), 30-40 percig sütjük.
2. Ha kész, akkor serpenyőben megolvasztjuk a vajat, rádobjuk a megsült krumplit, enyhén megsózzuk, majd rászórjuk a cukrot és közepes lángon, néha kevergetve, hagyjuk, hogy a cukor enyhén karamellizálódjon és "átjárja" a krumplit.